DuracellBébi

Betegeskedünk. Értsd ezalatt, hogy a kis Manó beteg, és Apa, Anya meg mindent megtesz, hogy erről elterelje a figyelmet. Legalábbis nekünk meggyőződésünk (volt), hogy szegény gyerek annyira szenved a láztól és a patakokban folyó orrától, az egész nap kimaradt alvástól, hogy muszáj állandóan vidáman tartani. Nevetgéltünk, mesét néztünk, játszottunk... Én áldottam az eget, hogy drága Férjem az egész éves robotnak köszönhetően elegendő szabit halmozott fel, hogy most már muszáj itthon lennie, és ezt nem kell egyedül végigcsinálni.

Esti fürdés után két próbálkozásra sikerült is megetetni a teljes adag tápot Fannival. És elkövetkezett az alvás pillanata. Minden rendben ment, letettem, még csak nem is hintáztatta magát, hanem csak forgolódott, és kb. 5-10 perc után elcsendesedett. Bébiőr bekapcs., ajtó becsuk, kanapéra rogy, felnőttfilm indít (=NCIS). :)

Majd 10 perc múlva sírás... és nem hagyja abba... bemegyek, segítek megkeresni a cumit... Hmm, anya vegyél fel. Persze, Kincsem, gyere! Ez kb. 10-kor történt.11-ig többször próbáltam letenni, aludni, sikertelenül, ment a hacacáré, sírás-rívás, így felvetettem, hogy menjünk mi is aludni, és majd alszik kivételesen közöttünk. (Ebből már sejtettük, hogy nem lesz nagy alvás, legalábbis számunkra.)

Miután elhelyezkedtünk, kezdődött ismét a sírás. Gondoltam egyet, és betettem a kedvenc mesezenéket. A mi kis Porontyunk pedig úgy gondolta, hogy elkezdődött az esti buli. Kezeket fel, ment a risza és a tombolás, hiszen party van. :D Remek, akkor tegyünk be altatós zenét. Ekkor megszerezte a telefont, és remekül eljátszadozott vele. Új terv kell. Apa ötlete, hogy menjünk ki a nappaliba aludni, ott tegyünk be mesét, és mesenézés közben majd elalszik a Kisasszony.

Kanapé kihúz, megágyazás, gyerek és szülők kitelepítése a nappaliba, mese indul (Jégvarázs, amit tegnap már egyszer megnéztünk). Fanni tátott szájjal bámulta a műsort, zenékre emelgette kicsi kezét, látszott, hogy fárad, és mi örültünk. Ezt a mesét kb. az első harmadáig imádja, utána érdeklődését veszíti. Mikor eljött ez a pont, ismét elindítottuk, mert most már biztosan elalszik. Magamra fektettem, hogy fekve majd szépen leragad a szeme. Szerintetek leragadt? Hát, nem. Így elindítottuk ismét a mesét... És bár álmosnak tűnt a kis csemeténk, csak nem aludt el... Végül úgy döntöttem, hogy visszatérek az eredeti tervhez, és leteszem a kiságyába. Kb. 10 másodpercnyi sírás után kidőlt. Simiztem, amíg egyenletesség vált a szuszogása, majd kiosontam, és mi is kidőltünk végre... :) Az órára pillantottam. Negyed 2. Jajjj, bár csak fele annyi energiám lenne, mint egy ilyen beteg kis Törpillának. :D És bár a kanapé nem igazán kényelmes, rögtön elaludtunk. Éjjel még keltünk párszor, de kis simi mellett hamar vissza is aludt Manó. Szerencsére. És ma bár kicsit gyűrten, de eddig lázmentesen telik a nap.

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

 

Betegség sállálállálááá

Gyakran emlegeti Anyukám, hogy a Húgommal "szerettünk" karácsonykor betegeskedni. Általában 24-e előtt, vagy aznap, esetleg Karácsony napjait választottuk ki a mandulagyulladásra, náthára, foggyulladásra, torokgyulladásra... alap volt, hogy láz legyen, és ne tudjuk kihagyni az ügyeletet sem a kari-programból. :)

Ezt a remek érzést most, mint szülő élhetem át én is. :) Mert mára virradóra a mi kis Manónk szépen belázasodott. 38,7 volt reggel, és délutánra is csak 38,5-ig tudtuk lenyomni. Persze lehet, hogy csak az oltás miatt van, amit 10 napja kapott, vagy jön a foga, ami nem lenne nagy meglepetés, hiszen még mindig csak 2+2fél foga van Fanninak.

Mindesetre nem túl jó kezdete ez az ünnepi készülődésnek és a karácsonyi forgatagnak.

De hogy itt is megtaláljuk a "pozitív" oldalt: végülis mégsem 24-én kell az ügyeletre menni. :)

Azt hiszem ezzel most már mi is ízig-vérig (nagybetűs) SZÜLŐKKÉ váltunk. ;)

 

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Készülődés az ünnepekre...

Milyen egy 15 Hónapossal karácsonyra készülődni? Kalandos... :) De ilyen kalandos egy 3 Hónapossal, vagy egy 3 Évessel is. :D Ha idén már késő, akkor jövőre még hasznos lehet ez a lista.

Az eddigi karácsonyi tapasztalatok, tippek a teljesség igénye nélkül:

- Írd össze, hogy kinek szeretnél ajándékot adni! Gondold át, hogy kinek szeretnél vásárolni és kinek készíted el saját magad az ajit!

- November, decemberben már fülelj, hogy akit szeretnél meglepni említ-e "Ó, de jó lenne egy...", "Bárcsak lenne egy...", stb. kezdetű mondatokat, és jegyzetelj, mert elfelejted!

- Kezdd el a tervezést december elején!

- Tervezd meg, hogy ki mit kap... gyerekkel nem olyan lesz ez a karácsony, mint eddig.. Megszűnik a "járok egyet a plázában/karácsonyi vásáron/stb., hátha látok valami jót". Erre nincs idő, és babatürelem sem. (Vagy marha nagy mázlista vagy... :D ).

- Nézz utána a kiválasztott ajándékoknak interneten: hol lehet kapni, mennyiért, van-e olcsóbb, hasonló termék!

- Nézd meg, hogy van-e olyan hely, ahol ingyen házhoz szállítanak (érdemes figyelni, hogy egy helyről tudsz-e több dolgot megrendelni, így lehet olcsóbb lesz a vásárlás)!

- Légy' körültekintő azokon a webhelyeken, ahol bankkártyával fizetsz! Ha nem bízol a netes fizetésben, válassz olyan oldalt, ahol a kiszállításkor is elég kifizetni a terméket!

- Olyan oldalak is vannak, ahol ha interneten rendelsz, akkor olcsóbb a termék, és személyesen, egy adott üzletben veheted át a terméket (pl. könyvek).

- Amit nem lehet vagy nem éri meg beszerezni interneten, ott fel kell kerekedni, DE érdemes itt is előre tájékozódni interneten, hogy hol lehet beszerezni hozzánk legközelebb jó áron az ajándékot. Érdemes összeírni minden ajándékra, hogy hol lehetne beszerezni, és egy-egy utat úgy tervezni, hogy akár több dolgot is gyorsan beszerezz.

- Egy-egy napra csak egy helyre, vagy pár nagyon közel lévő helyre tervezz elmenni a Gyerkőccel, így nem készülsz ki idegileg a Manó (és a saját) türelmetlenségétől.

- Ha valami nagyon messze van, vagy egyedül nem megoldható a vásárlás, akkor érdemes úgy szervezni ezt a beszerzést, hogy Párod vagy valamely jó Barátod már szabin legyen, aki el tud kísérni, vagy vigyáz a Gyerkőcre, amíg távol vagy.

- Amit már beszereztél, kezd el esténként becsomagolni.

- A sütés maradhat az utolsó napokra...

Döbbenetes, de ez alapján a lista alapján úgy tűnik, hogy idén (életemben először) a holnapi, de legkésőbb a holnaputáni napra minden ajándék elkészül, illetve amit kell meg is vásárolok. :D Irtóóóóó büszke vagyok magamra. :D És remélem Neked is tudtam segíteni.

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Ha anya beteg...

Talán láttátok azt a reklámot, amikor anyuka megbetegszik, és apuka próbálja kordában tartani és ellátni a gyerekeket több-kevesebb sikerrel, aztán a szuper gyógyszer turbó sebességgel hat, és anyuka estére meggyógyul, és helyreáll a világ rendje.

Már amikor először láttam ezt a reklámot kettős érzés fogott el. Egyik volt a "na, igen, pont így van" érzés volt, a másik pedig, hogy ez azért megint egy idilli állapot... Mert teszem azt lenne egy gyógyszer, ami turbógyorsan hat (nem szeretem a gyógyszereket, de jelenleg simán bevennék bármit, ami egy nap alatt gyógyít), akkor még mindig ott van, hogy kell egy szupertündér Pár, aki hagy egész nap pihenni, de akkor még mindig ott van, hogy maximum hétvégén lehetne anyuka beteg, vagy milliomosok, hogy apuka otthon is legyen...

Mert nézzük csak reálisan, mennyi esély van arra, hogy hétvégén betegszünk meg, apuka levesz mindent a vállunkról, pihenünk, és bevesszük a szupergyógyszert, így másnapra helyreáll a világ rendje, és közben még a gyerek(ek) sem betegszik(/betegednek) meg. :) Na, úgy, kb. 0%... vagy legyünk optimisták: 1%. :D

Anyaként elég frusztráló érzés, hogy "nem lehetek beteg", "nem lehetek gyenge", "nem hagyhatom el magam"... Hiába mondogatja a Férjem, hogy persze én is lehetek beteg/fáradt/gyenge, de a dolgok akkor sem állnak meg, és nem tudok elmenni táppénzre. Nos, igen, nekünk, anyáknak ez is a munkakörünk része. :)

És mindezt most azért írom le Neked, hogy tartsam magamban is a lelket, hiszen napok óta küzdök a náthával, torokfájással, gyengeséggel, és amikor az estét apa végigviszi (aki egyébként egész nap dolgozott), és amikor eldöntöm, hogy ma kialszom magam, és időben lefekszem, akkor éjfél körül hallom a hívó anyacsengőt a másik szobából, hogy most már Poronty is beteg, és kezdődhet az orrszívás, lázmérés, dajkálás, simizés, órákon át tartó ölben sétálás.. Így hát hajnal fele megjelent egy halvány mosoly a szám szélén, hogy ennyit a pihenésről, gyengeségről.... :)

Bárki bármit mond, anyának lenni a világ legkeményebb dolga. Néha erőn felül kell teljesíteni, és panaszkodhatunk, elkenődhetünk, elgyengülhetünk, de mégis végigcsináljuk, kibírjuk, túléljük, mert egy földöntúli erő mozgat minket: a szeretet a gyermekünk és a családunk iránt.

 

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Büntetés kontra jutalmazás

Természetesen nem minden esetben a nem megfelelő viselkedési mintánkat tükrözi a gyermek, hanem saját határait keresve ráakad egy olyan tevékenységre, amit mi nem tartunk helyesnek. A gyerek számára élvezetes, plusz még anya is azonnal figyel rám... mi kell ennél több, hogy jó sokat ismételje..?!

Gyűlt, gyűlt és gyűlt bennem a kétségbeesés és a düh, mert a gyerekem semmiben nem hallgat rám... :( Estére arra lettem figyelmes, hogy megfájdult a torkom a sok beszédtől, rendre utasítástól és nem-ektől, de eredmény semmi nem volt.

A kedvencem, ami egyébként übercuki, de valahol vérlázító is, amikor a kanapén futkározó MiniManó a mutató ujját lengeti, és fennhangon mondogatja, hogy "nem-nem, dádá, nem-nem, dádá", és nagyokat mosolyog és kacag közben... Remek tükör, és marha vicces, de na!!!!! Én vagyok a szülő, vagy mifene...?!

Végül leültünk, és megbeszéltük a férjemmel, hogy az eddigi jutalmazáson alapuló nevelésbe be kell iktatni egy kis büntetést, hátha az hatékony lesz. Senki ne értse félre, a jutalmazás alatt nem azt értem, hogy ha nem csinált rosszat, vagy ha ügyes volt a Kisasszony, akkor ajándékot/csokit/játékot/túrórudit kapott, hanem megdícsértem, megtasoltam, ujjongtam. Ha pedig olyat tett, amit nem lett volna szabad, akkor vagy figyelmen kívül hagytam, és nem reagáltam, vagy rendre utasítottam (pl. kanapén való futkosást nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert kitöri a nyakát).

A büntetést úgy határoztuk meg, hogy

1. lépésben: figyelmeztetés

2. lépésben: járóka fogság 5 perc (végre használjuk is valamire a járókát)

3. lépésben: ismétlődő csintalanság esetén már 10 perc.

Nem mondom, hogy ez mindent megold, mert Fanni így is próbálgatja a határait, de a napi csínytevések töredékére csökkentek. Mindig elmondjuk, hogy miért került be a járókába, és mit kellett volna tenni. (Pl.: azért kerülsz a járókába, mert felálltál a kanapén. A kanapén csak csücsülünk.) A dícséretet továbbra is alkalmazzuk, viszont találtunk egy eszközt, amivel fenyegetés, emelt hang, és pláne fizikai erő nélkül nyomatékosíthatjuk a határt és a szabályt.

Az alábbi pontokban tudom összefoglalni a jelenleg használt nevelési eszköztárunkat:

- jutalmazás, dícséret (Maradjunk a kanapés példánál: Ha csak csücsült a kanapén, és lemászik, akkor kis taps, simi mellett "ügyes vagy, szépen ültél a kanapén")

- magyarázat: új szabály bevezetése esetén elmondjuk, hogy miért alkottuk az új szabályt. Ha ez Manó nem tartja be, akkor minden alkalommal elismételjük, hogy mi a helyes. (pl.: "A kanapé csücsülésre való.")

- figyelmen kívül hagyás: akkor alkalmazzuk, ha nem jelent veszélyt, nem okoz kárt a tevékenység (pl. akváriumba játék dobálásánál, ha nem nézek oda, hogy mit akar éppen tenni, akkor legtöbbször nem is dobja be a játékoz)

- büntetés: járókában kell eltölteni 5-10 percet

 

Persze a lehetőségek száma végtelen. Nekünk ezek azok a dolgok, amik működnek és a nevelési elveinkkel összeegyeztethetőek. Persze leírva mindez ismét olyan egyszerűnek tűnik, de mivel minden gyerek más, ezért mindig figyelni kell a gyermek reakciójára, meg kell vizsgálni a körülnényeket, saját szokásainkat, és aszerint kialakítani a saját módszerünket. Kitartás kedves nevelőtársak!

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Nevelni piszok nehéz... 4.

Ha meghatároztuk, hogy milyen irányelek mellett szeretnénk a saját gyermekünket nevelni, és azt is megfogalmaztuk, hogy miket nem szeretnénk semmiképpen követni, ezután jön a legnehezebb rész. Átültetni mindezt a gyakorlatba.

Piszok nehéz munka lesz.

Minden elsőre fog sikerülni. Nem. És ettől még nem fog összedőlni a világ.

Sőt merem állítani, hogy akkor sem lesz gond, ha 10 esetből egyszer félrefordítjuk a fejünket. Hiszen mi is emberek vagyunk, nekünk is vannak pocsék napjaink...

És honnan tudjuk, hogy mi az, amit ki kell javítani? Figyeljük a gyermekünket. Milyen szokásokat, tulajdonságokat, milyen viselkedést folytat, amit nem szeretnénk látni?

A gyerek egy tükör, így tudunk korrigálni. Faigyeljünk Rá. Észrevehetjük, hogy mit miért csinál? Saját példa: a lányom néha a játékra, asztalra csap, ha mérges, mert valami nem sikerül. Ösztönösen ezt teszi? Vagy látta valahol? Nem tudtam, amíg egyszer csak mérges lettem, és a feszültséget egy jó kis asztalra csapással vezettem le. Valószínűleg nem ez volt az első eset. Ha ezt nem változtatom meg, akkor miért várhatnám azt, hogy a gyermekem ezt ne tegye, hiszen én vagyok a minta, a "példakép". Tőlem tanul, engem utánoz, követ. Ezt érdemes átgondolni, és ha kell változtatni.

Figyelni a gyermek reakcióját és viselkedését! Át kell gondolni, hogy ösztönös cselekedetről van-e szó vagy esetleg látta-e valahol az adott viselkedést. És ha kell, változtassunk. Nem lesz könnyű. Sőt, marha nehéz lesz. De megéri. Mi is jobbak leszünk tőle, és a gyermekünknek jót teszünk vele.

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Nevelni piszok nehéz... 3.

A téma a nevelés. És megpróbálom megfogalmazni, hogy az én irányom merre is vezet ezen a rendkívül kanyargós és rögös úton.

Először tisztáztam magamban, hogy a szülői házból mely szempontokat szeretném tovább vinni és tovább adni az én gyermekemnek. (Bevallom ezt a gondolatsort már gyerekkoromból hozom, bár akkor még leginkább azt mantráztam, hogy mi az, amit én soha nem szeretnék elkövetni a gyerekemmel.)

A szakirodalmat áttanulményozva, és ismereteimet folyamatosan bővítve azt is eldöntöttem, hogy igyekszem a gyermekem számára a lehetőségekhez képest minél tovább biztosítani a gyermekkort, amikor a játék szabadsága lesz a legfőbb feladata.

A határok megszabására is kialakítottam az elméletemet:

1.) nem szabad olyat csinálni, ami a gyermek saját vagy más testi épségét veszélyezteti - beleértve az embereket és az állatokat is (konnektorba nyúlás, kanapén futkosás, teknős kalapálása a játékokkal);

2.) nem szabad rongálni (asztalt karistolni, játékokat vagdosni a földhöz, akarattal törni-zúzni

3.) társadalmi normákat be kell tartani: nem köpködünk, nem verekszünk, nem hazudunk, nem beszélünk csúnyán stb....

Jelenleg még csak az első és a második pontokat ültetjük át a gyakorlatba több-kevesebb sikerrel.

És amit megtanultam, hogy elengedhetetlen a : példamutatás. Ha én állok a kanapén, akkor milyen jogon mondom a gyereknek, hogy Ő ne tegye? Ha a játékokat három méterről dobálom a tároló dobozba, akkor a gyerek miért ne dobálózhatna a játékokkal? Ha mérgemben a csapok egyet az asztalra, akkor a gyerek Ő miért ne tegye? Ha lekeversz neki egy pofont, akkor a gyerek miért ne tegye ugyanazt a játszótéren? És a sort lehetne még folytatni... Könnyűnek hangzik, de mégsem az. Vetközzük le azokat a szokásainkat, amiket nem akarunk viszontlátni a gyermekünknél. Ez a legfontosabb lépés.

Természetesen mindezeket a Férjemmel együtt átbeszélve, átgondolva, az Ő gyermekkorából származó tapasztalatokat, és a teljesen más, mondhatni ellenkező elveken alapuló nevelési tapasztalatokat ötvözve "véglegesítettük". Véglegesítés?! Ez egy helytelen, sőr hibás szó... Pontosítanék: meghatároztuk a nevelési irányvonalunkat, ami mentén szeretnénk haladni? Lehet, hogy ezen majd változtatunk? Persz, miért ne? Mi is változunk, a világ is, a gyermekünk is. Ha valami nem válik be, keresünk más utakat is. Mint a gyermekvállalásban oly sok minden, úgy a gyermeknevelésben is számtalan járt és járatlan út van. A legfontosabb, hogy megtaláljuk a számunkra, a gyermekünk számára, és a családnak leginkább elfogadható, és kivitelezhető nevelési irányt, és a legjobb tudásunkkal, példamutatásunkkal járjunk ezen a még ismeretlen úton.

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Nevelni piszok nehéz... 2.

Második nevelési próbatétel Fanni lábra állásával, majd elindulásával, kopogtatott be hozzánk..

Eme új tudomány kb. fél méterrel növelte meg a veszélyzóna magasságát. :)

Jöttek a magasabb polcok és fiókok, akvárium, hűtőmágnesek, vödrök, kuka tartalma, kanapén felejtett cuccok.... Folyton a nyomában voltam a Lányomnak, hogy óvja a testi épségét, és a lakásét is.

Az eszemmel tudom, és sokat olvastam is, hogy most abban a korban van a gyerek, amikor feszegeti a határát. Hagyni kell, hogy megismerje önmagát, megtudja, mennyire mehet el, ugyanakkor szabni kell feltételeket, húzni kell határokat, alkotni kell szabályokat, amiket neki is meg kell tanulnia. Marha bölcs ember volt, aki ezt kitalálta, csak a receptet felejtette el felírni... Hol van a helyes határ? Melyek azok a szabályok, amelyeket muszáj megalkotni, és melyikeket már túlzás bevezetni? Mennyire kell betartani a szabályt? Mikor lehet megszegni? Egyáltalán meg lehet szegni, vagy fővesztés jár a "bűnért"? Meddig legyen szabad akarata a gyereknek? És honnan tudom, hogy egy határ mennyire legyen éles, és mikor lendül át a saját hatlamam gyerekre való ráerőltetésére?

És még vagy ezer kérdést tudnék feltenni. Olvastam és olvasok cikkeket, könyveket, ajánlásokat, tapasztalatokat fórumokon... Ebben is, mint kb. a gyermeket érintő minden kérdésben ketté válik: vannak, akik a saját elméletüket kötelezőnek és tökéletesnek tartva oktatják, hogy mit és hogyan neveld a gyereked és van a másik tábor, ahol meg azt hangsúlyozzák, hogy engedd szabadon a gyermeket, hiszen azzal lesz önálló, sikeres, magabiztos ha már most a szabad akaratát tudja érvényesíteni...

Tényelg így van? Csak a szigor és a szabadság létezik?

Mit tegyen ilyenkor a tanácstalan szülő? Melyik úton induljon el?

Én sokszor visszagondolok a saját gyermekkoromra. Szerencsés vagyok, példás családom van. Hálás lehetek a nevelésért, amit az élet útjára kaptam. Persze a hála is érdekes dolog, hiszen leginkább akkor érzem szerencsésnek magam, amikor mások keserű sorsát látom, hallom, érzékelem.

És bár tényleg köszönetet mondhatok azért, ahogy neveltek, azért természetesen élénken élnek bennem az emlékek, hogy mi vagy mik voltak azok a dolgok, amiket a mai napig túlzott szülői szigornak tartok. Például ritkán hallgatták meg a véleményem, vagy mert gyerek voltam, ezért nem is lehetett véleményem bizonyos dolgokról. Vagy hogy borzasztóan kellett ügyelnem a rendre (amit annyira magamévá tettem, hogy most kimondottan figyelnem kell, hogy ne pakolgassak mindig), vagy a büntetéseket sem tartottam helyénvalónak, ami párszor jól irányzott szülői fenekelés volt..

Hozzám hasonlóan biztosan mindenkinek megvannak azok az emlékek, hogy mi volt az, ami utólag, szülővé válva is értékel a gyerekkori nevelésből, és mi az, amit máshogy szeretne csinálni. Biztosan vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy mindent máshogy szeretnének csinálni, mint annak idején a saját szülei, és lesznek olyanok is, akik szüleiket tartják nevelésben példaértékűnek, és azt a mintát követik. Bárhogy is legyen, szerintem ez egy jó kiindulási pont, hogy eldöntsük és megalkossuk a saját nevelési elveink alapjait.

(Folyt. köv.)

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Nevelni piszok nehéz... 1.

Sokszor fülemben cseng még (utóbbi időben egyre többször) szüleim ékesszólása: "Majd megtudod, ha Neked is gyereked lesz, hogy milyen nehéz..." kezdetű mondatok sora.

És megtudtam. (Édes béklyó)

Nem is tudom, mikor kezdődött, vagy hol kellett volna elkezdeni, vagy máshogy csinálni...? Talán minden azzal indult, hogy Manó elkezdett kúszni, elérte a szőnyeg sarkát, majd le is kúszott róla, megnyalogatta a papucsot, majd a kukáig is eljutott... A nagy örömködésben, és ámulásban, hogy már miket tud, mennyire cukimuki, mindig csak apró mosoly keretében jeleztem, hogy ejjj, anya papucsa koszos, ne nyalogasd; vagy a kuka nagyon piszkos, nem fogdossuk; nem mássz le a szőnyegről, mert felfázol, stb.

Majd kúszásból mászás lett és üldögélés, a papucsot, kikát leváltották, pontosabban csak mellé szegődtek a polcokról lerántható tárgyak, a fiókok, virágok, konnektorok.. Utóbbiak voltak az első nevelési megmérettetések.. Hiszen itt már nem csak egy kis baciról volt szó, hanem akár virágföld evésről, és áramütésről.

Mit tegyen ilyenkor az ember? Tanítsd meg neki, hogy mit szabad és mit nem. Persze ez így baromi könnyen hangzik, de kivitelezni már kicsit nehéz... Először kitartóan ismételgettem, hogy nem nyúlunk a konnektorhoz, nem tépjük a virágokat, nem eszünk virágföldet.... Mivel hasztalan téptem a számat, elgondolkodtam, hogy mit is kellene tenni. Rettentően ellene vagyok mindenféle fizikai bántalmazásnak, de végül amellett döntöttünk, hogy súlyosnak ítélt esetben (pl. konnektor piszkálás), rácsapunk a Kisasszony kezére. Mondanom sem kell, hogy ez is hasztalan volt. Talán mert erősebb volt az akarat a babában, vagy mert érezte, hogy ez nekem borzalmasabb érzés, mint a neki szánt büntetés lenne... Végül beleuntam (vagy feladtam - nézőpont kérdése), és elpakoltam a virágokat, bedugtostam a konnektorokat....

Ez volt a nevelési próbálkozásom első, nem éppen sikeres próbatétele...

(folyt. köv.)

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

Jófej mamik, és a többi

Tegnap még ezt a bejegyzést erős felindulásomban akartam megírni, de mára kicsit máshogy látom a dolgokat.

Történt ugyanis, hogy a kis 14 hónaposommal elindultunk popsitörlőt venni. Kivételesen nem a közelebbi drogériába mentünk, mert nem messze a másikban akció van. Szitált az eső, így várakoztunk a megállóban. Már látszott az alacsony pados busz sziluettje, amikor két másik babakocsi is érkezett.

Felszálláskor igyekszem a lehető legkulturáltabban viselkedni, ezért általában úgy állok a babakocsival a buszra várva, hogy a leszállók kényelmesen elférjenek, de amint lehet, gyorsan fel tudjam tenni a kocsit a járműre. Most is így álltam, amikor a másik két mami mindenféle gondolkodás, leszállók leengedése vagy egyéb nélkül, lényegében áttolták rajtunk a babakocsikat, és felnyomakodtak a buszra... Tátott szájjal, hebegve álltam lent az esőben. Én még ilyen GYÖKEREKET nem láttam. Felháborodottan csak megköszöntem a kedvességüket, és összeszedtem magam, hogy ne alacsonyodjak le az ő tapló stílusra... Én is feltoltam a kocsit, és az ajtóban szorongva, folyamatos elnézések közepette jutottunk el célunkhoz.

Mivel fortyogtam a saját levemben, ezért csak utólag jöttem rá, hogy ez volt az első ilyen esetem. Bár magamban már számtalanszor megjegyeztem, hogy az emberek mennyire segítőkészek, de ezt le is kell írnom. Minden utazásnál van valaki, aki megkérdezi, hogy segíthet-e a fel- vagy a leszállásnál, helyet adnak a babakocsibeállóban, zokszó nélkül kerülgetnek, ha a buszajtóban akadályozzuk a forgalmat, engedik, hogy Manó húzza a kabátjukat, beletúrjon a szatyrukba, hallgatják, ha éppen üvöltve elégedetlenkedik a Kisasszony, anyukák igazgatják a babakocsikat, hogy jobban és többen elférjünk a buszon... Így hát ezúton is szeretném megköszönni minden kedves eddigi és leendő utastársamnak a segítséget, türelmet, toleranciát, empátiát, mosolyt és kedvességet. KÖSZÖNÖM!

A kedves gyökereknek pedig kívánom, hogy egyszer majd a csemetéjük jegyezze meg, hogy "anya, miért tolakszol, nem látod, hogy a néni előbb itt volt?" Mert a gyermekünk a legélesebb tükrünk. :D

 

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Feedek
Megosztás