Gray Chapman - Egymásra hangolva (Öt szeretetnyelv a házasságban) című könyvét még a babánk születés előtt olvastam. Rendkívül hasznos olvasmány volt, hiszen újabb lehetőséget adott a kezembe, illetve a kezünkbe a Férjemmel együtt, hogy még sok-sok éven át megőrizzük a mostani harmóniát a házasságunkban. Megismertük és felismertük, hogy milyen kommunikációval és tettekkel tudunk legjobban figyelni, kedveskedni a másik félnek. Rájöttünk, hogy teljesen máshogy mutatjuk ki a szeretetünket, és máshogy vágyunk a szeretetre.

Az öt szeretetnyelv a következő: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.

És ezek ismeretében már Fannit is máshogy tudom, illetve próbálom majd szeretni. Még számomra a testi érintés fejezi ki leginkább a szeretet, és erre vágyom a lányomtól is, addig Őt ez a bujcizós-ölelgetős-puszilgatós téma teljesen hidegen hagyja, és leginkább, ha huncutkodni szeretne, vagy a kedvemben akar járni, akkor ad egy-egy puszit és ölelést. Bár felnőtt vagyok, és az eszem felfogja, hogy ha nem ölelget az én kis Manóm, attól még szeret, de sokszor elkenődöm, hogy miért nem kapom meg az óhajtott puszikat. Ha nem ismertem volna meg ezt a könyvet, akkor teljesen romokban lennék, hogy nem szeret a gyerekem. :)

A másik hasznos tanulmány, hogy felismerem a gyermekem szeretetnyelvét, ami az ajándékozás és az elismerő szavak, és így a nevelésben tudom ezt alkalmazni. :)

Kicsit bővebben itt tudsz olvasni a könyvről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B6t_szeretetnyelv

Miközben kerestem a fenti wikipédia összefoglalót, akadtam erre a könyvre, amit ugyanaz a szerző írt (gondolom elég hasonló tartalommal):

http://www.antikvarium.hu/konyv/gary-chapman-ross-campbell-gyerekekre-hangolva-366154

Jó olvasást!

 

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359