Szeretetnyelv - könyvajánló

Gray Chapman - Egymásra hangolva (Öt szeretetnyelv a házasságban) című könyvét még a babánk születés előtt olvastam. Rendkívül hasznos olvasmány volt, hiszen újabb lehetőséget adott a kezembe, illetve a kezünkbe a Férjemmel együtt, hogy még sok-sok éven át megőrizzük a mostani harmóniát a házasságunkban. Megismertük és felismertük, hogy milyen kommunikációval és tettekkel tudunk legjobban figyelni, kedveskedni a másik félnek. Rájöttünk, hogy teljesen máshogy mutatjuk ki a szeretetünket, és máshogy vágyunk a szeretetre.

Az öt szeretetnyelv a következő: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.

És ezek ismeretében már Fannit is máshogy tudom, illetve próbálom majd szeretni. Még számomra a testi érintés fejezi ki leginkább a szeretet, és erre vágyom a lányomtól is, addig Őt ez a bujcizós-ölelgetős-puszilgatós téma teljesen hidegen hagyja, és leginkább, ha huncutkodni szeretne, vagy a kedvemben akar járni, akkor ad egy-egy puszit és ölelést. Bár felnőtt vagyok, és az eszem felfogja, hogy ha nem ölelget az én kis Manóm, attól még szeret, de sokszor elkenődöm, hogy miért nem kapom meg az óhajtott puszikat. Ha nem ismertem volna meg ezt a könyvet, akkor teljesen romokban lennék, hogy nem szeret a gyerekem. :)

A másik hasznos tanulmány, hogy felismerem a gyermekem szeretetnyelvét, ami az ajándékozás és az elismerő szavak, és így a nevelésben tudom ezt alkalmazni. :)

Kicsit bővebben itt tudsz olvasni a könyvről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B6t_szeretetnyelv

Miközben kerestem a fenti wikipédia összefoglalót, akadtam erre a könyvre, amit ugyanaz a szerző írt (gondolom elég hasonló tartalommal):

http://www.antikvarium.hu/konyv/gary-chapman-ross-campbell-gyerekekre-hangolva-366154

Jó olvasást!

 

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

 

Töménytelen ajándékozás vagy a minimalizmus...

Karácsonyi ajándékok gyerekeknek. Hogyan válasszunk? Mennyit, mennyiért vásároljunk? Jót teszünk, ha elárasztjuk ajándékokkal a kicsiket? Vagy törekedjünk egy-egy apróbb meglepetéssel és a karácsony varázsának megőrzésével kedveskedni gyermekünknek?

Nem tudom megválaszolni a kérdéseket, de sokat gondolkodtam rajta az ünnepek előtt. Az a vágyam, hogy a gyermeke(i)m ne azért várják a karácsonyt, mert ajándékot kapnak, mert egyre nagyobb és értékesebb és több dolgot hoz a Jézuska, hanem értékeljék, hogy többet tud együtt lenni az egész nagycsalád, közösen készülünk, beszélgetünk, pihenünk.. De lehet még ilyet kialakítani napjainkban? És mi az, ami még szükséges mennyiségű ajándék, és mi az, ami már túlzás. Hol van az arany középút? Úgy gondolom, hogy a társadalmat és a médiát kellene megváltoztatni ahhoz, hogy ezt vissza lehessen forgatni, de erre vajmi kevés esély van. Így vajon majd engem is magával ragad a töménytelen ajándékszórás pár év múlva, hogy az én gyerekemnek is meglegyen az a baba, nyaklánc, masni, kisautó, zenélő kütyü, ami Pistikének, Katikának, Józsikának és Timikének van? Azt hiszem erre a kérdésnek a megválaszolására csak pár év múlva nyílik majd lehetőség. Addig is igyekszem tartani az általam kijelölt átlagos utat, hogy legyen is ajándék, de azért ne a csillagos eget kapja meg a mi Kisasszonyunk, és úgy nevelni, hogy annak örüljön leginkább Karácsonykor, hogy Apa sokat van itthon, hogy együtt sütünk-főzünk, hogy sokat vagyunk együtt a családdal, rokonokkal, barátokkal, nyugodtan tudunk játszani, kirándulni, mesét olvasni és nézni.

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

 

 

A kötődve nevelést is eltúlozzuk?

23-án reggel, amikor felkeltem még csendes volt a ház. Átgondoltam a napi teendőket, és elmosolyodtam, hogy holnap már 24. Kezdődik a karácsony érdemi része. Faállítás, család, bejgli. Mióta gyerekem van, már másként tekintek a szüleimre. Sokkal együtt érzőbb vagyok, látom, hogy nem lehetett Nekik egyszerű dolguk velem. :) Szeretem Őket, ragaszkodom, kötődöm hozzájuk. Igen, kötődöm. Amikor ez a gondolat átsuhant a fürdőszobában az agyamon, akkor gúnyos mosoly jelent meg a tükörben az arcképemen.

Kötődés. Mit is jelent ez napjainkban? Testkontaktus, hordozás, szeretgetés, a baba érzelmi igényének a kielégítése. Tagadhatatlanul elengedhetetlenek az egészséges gyermek fejlődéséhez, és fontos felhívni rá a figyelmet, ha már ez valamiért nem jön elő ösztönösen bizonyos embereknél. De érdemes-e ezt is a napjainkban minden területen a szélsőségek felé eltolódásig feszegetni? Kell-e az amúgyis frusztrált, magát bénának és bizonytalannak érző anyát további nyomás alá kényszeríteni? Valóban az a legjobb a gyermeknek és az anyának, ha a gyermeke egész nap a testéhez van kötve?

Szerintem ebben is a középutat kell megtalálni, és ha már a másik divatirányzatot nézzük, akkor az igényeket kell megfigyelni, és aszerint menni tovább a saját utunkon.

Annak idején Édesanyámnak el kellett látnia a háztartást, kertet, velünk éltek a Nagyszüleim és a Dédim, ezért a nap nagy részében a Nagyszülőkkel voltam, de időnként (és ahogy nőttem, ez egyre gyakoribb eset volt) "kölcsönadtak" a még unokával nem rendelkező szomszédoknak. :) Édesapám pedig kétszer is volt katona fél-fél évet, amíg kicsi voltam. Mégis felnőttem, és szeretem a szüleimet, és nem érzem, hogy ez érzelmi kötődésemet bármi módon befolyásolta volna.

Fannit csak alkalmanként hordoztam, aminek több oka volt. Egyik, hogy én így nem tudtam semmit elvégezni. A másik, hogy a Leányzó sem igazán szerette, ha hozzám kellett tapadnia. Egyszerűen nem kedvelte a testi kontaktust, és még mostanában is jellemző rá, bár már alkalmanként magától megölel és puszilgat, de nem túl bújós típus (ami számomra külön nehéz, hiszen nekem a fizikai kontaktus a szeretetnyelvem). Sokszor gondoltam, hogy hibát követek el azzal, hogy nem tölt el elég időt szívem dobogásának hallgatásával anya közelben. De most már örülök, hogy sem rá, sem pedig magamra nem kényszerítettem rá ezt a "divatot".

Még több anyasággal kapcsolatos információ, érdekesség, "védőnő válaszol" rovat itt:

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359

 

 

Fogak

Manó négy hónapos lehetett, amikor először észrevettem, hogy megdagadt az ínye. Nyűgös is volt, és emlékszem, hogy kicsit náthás is lett. Tudtam rögtön, hogy hamarosan kibújik az első fogacskája...

Na, persze, ahogy a nagykönyvben meg van írva... :) Csak nem bújt elő az a fránya fog... Majd eltelt egy hónap, és akkor már biztosra vettem, hogy itt hamarosan fogacska lesz, hiszen amennyire lehetett próbálta dörzsölni a kislányom az ínyét... De csak nem bújt ki fog..

Majd jött a hatodik, hetedik, nyolcadik.... hónap, és én rendszerint felfedeztem a fogbújás "tüneteit". Semmi. :D

Az egy éves státuszkor megkérdeztem, hogy mi van ha az én gyerekemnek még mindig nincs foga. A válasz annyi volt, hogy várjak, mert azért drága befektetés lenne imlpantátumot betenni. :D

Mivel nem tudtunk mit tenni, vártunk.

A 13. hónapos kis Manónál egyszer csak megjelent valami kis fehérség az alsó ínyén. Bár már napok óta nagyon fehérlett a bőr alatt valami, de nem akartam ismét "hitegetni" magamat. :D Mi úgy örültünk ennek a fognak, mint valami csodának. És azóta már kettő is van :D Mire iskolába megy a gyerekünk, talán meg is lesz mind a 20 tejfogunk. :D

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

 

Cumiágy

Az alvás dolog nem ment simán az elmúlt hónapokban. Fanni egyre többször kelt fel éjjel. Hangos égzengéssel adta a tudtomra (Férjem tudtára nem igazán, mert Ő ezt a légvédelmi sziréna jellegű üvöltést is átaludta...), hogy azonnal, de azonnal repüljek, és tolja be a cumit a kis szájába. Először egyszer-kétszer keltünk, majd volt hogy négyszer-ötször-hatszor, óránként... És ha ez még nem lenne elég, már nem csak a cumi kellett. Keserves sírás közepette sétáltam karomon a kislányommal. A fáradságtól a vállamra esett sokszor a feje, de ha megközelítettük az ágyat már újra éberen kezdődött a sírás. Fél - egy óra szenvedés után megkínáltam táppal, megitta, letettem, és elaludt. És ez egyre sűrűbben fordult elő, amíg eljutottunk oda, hogy már egy héten legalább hat éjjel evett. A védőnő figyelmeztetett, hogy ha ezt megszokja a baba, akkor minden éjjel ez lesz. Sokkot kaptam... Csecsemő korában is max egyszer evett éjjel, de általában aludt 4-5-6 órát, így nem kellett etetni... Most fog erre rászokni?

Törtem a fejem, hogy mi lehetne a megoldás? Miért is ébred fel? Cumi kell neki. Miért lesz éber? És itt a homlokomra csaptam, hogy kipróbálok valami újat. Mivel a cumit meg kellett találnom az ágyban/ágy alatt, ezért mindig felkapcsoltam a fürdőben a villanyt, hogy halvány fény szűrődjön be szobába, ami segíti a keresést. Lehet, hogy ettől lesz éberebb a manó? Következő éjjel már vaksötétben mentem be hozzá, és négykézláb tapogatózva kerestem a cumit. Tovább tartott ugyan, de meglett, Fanni pedig boldogan aludt tovább, nem akart enni. És ez így volt a következő, majd az azt követő éjszakán is. Bár még mindig sokszor kellett kelni, de akkor sem órákig tartott a visszaaltatás.

Most már csak azt kellett kitalálni, hogy lehetne rávenni a kisasszonyt, hogy önkiszolgálja magát cumiból. Mivel be tudta tenni magának, ezért csak arra kellett rájönni, hogy miként találjon rá... és megvilágosodtam. Előkerestem a lakásban fellelhető cumikat, vásároltunk még hozzá kettőt, és így már öttel vágtunk bele az éjszakába. :D

Az eredmény: helyreállt a régi rend. Manó átalussza az éjszakát, illetve ha sírva fel is ébreszt, akkor is fél perc, talál egy cumit, és már szenderedik is vissza. A bónusz pedig az lett, hogy most még többet alszik, 9-12 órát. :D Megérte törnöm a fejemet. ;)

 

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Feedek
Megosztás