Nagyon kellemes hétvégénk volt.

Szombaton és vasárnap is barátokkal találkoztunk. Ez önmagában is csodálatos, de a ráadás, hogy nem nálunk voltunk. :) A betegség miatt szerintem kb. 1,5-2 hete kint sem voltam a lakásból, úgyhogy ez most olyan volt, mintha szülinapom lenne. Ha pedig ennyi nem lenne elég, a ráadás az volt, hogy egyik nap sem kellett főzni. Egy kis tojáskrémet összeütöttem szombaton, de ennyi. Végre felnőtt beszédet is hallottam jó sokat. Manó egy tündér volt egész hétvégén, produkálta magát, gőgicsélt, szerepelt, ahogy kell. :) Ok, az éjszaka kevesebbszer is felébreszthetett volna, meg persze több szatyor cuccal vonultunk, de ez eltörpül a "kalandok" mellett. Fáradt vagyok, de feltöltött.

Mióta megszületett Manó, több anyatípus nézettel ismerkedtem meg, mert ugye az ember lánya a legjobb anya akar lenni, de mint kb semmire, erre sincs tökéletes recept. Van egy típus, akiket én ősanyának hívok, ők azok, akik a leírások szerint mindent a nagykönyvben leírtak szerint csinálnak, és persze a gyerekük is mintacsecsemő. Ők azok, akik gond nélkül viselik a terhességet, végig tűsarkúban, sminkben, kiszakóban ragyognak, annyi tejük van, mint egy tejelő tehénnek, nem cumizik a gyerekük, mert ha kell cicin nyugtatják meg, hordozzák órákat minden nap a gyereket, eleget alszanak, főznek, mosnak.... És mindezt úgy, hogy közben kicsattannak a boldogságtól és a kiegyensúlyozottságtól... Na, őszintén, aki ilyen, abban kételkedek, de nagyon. Én nem ilyen vagyok. Szívesen lennék a helyükben, de mivel nem akarok bekattanni egy eszménykép hajszolásába, ezért megalkotta a saját anyatípusomat: ha én jól vagyok, akkor a baba is. Így mindig mindent csak addig, és csak úgy csinálok, amíg mindkettőnknek jó. Például hiába kellett 3 óránként etetni a Minimanót, ha Ő aludt 4-5 órát, akkor én is, mert így kezdett emberi formám lenni. Hiába lett elég tejem egy idő után, a gyerekem minden próbálkozás ellenére sem szopta ki az egész tejet, így kb 2 óra volt egy etetés - most már csak fejve adom neki. A napirend (na, ez majd még megér egy külön blogbejegyzést) nincs kőbe vésve, nincs két egyforma nap, és úgy alakítjuk ketten a Manóval, ahogy aznap ébredünk... Azt követem, amilyen jelzést a gyermekem ad, és amit én érzek, ami nekem is jó. Megtanultam, hogy mindent elolvasok, minden kért és kéretlen tanácsot meghallgatok, és leszűröm, átalakítom, személyünkre szabom. "Igény szerint" helyett "igényünk szerint" élünk, hármunk igényét vesszük figyelembe: Manóét, apáét és anyáét. Mindent megteszünk a gyermekünkért, de nem szűnünk meg autonóm lényeknek lenni. Mi így élünk.

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile