A tegnapi nap rémes volt, és a ma délelőtt is.. na, az is rémes volt. Manó hisztizik és vergődik, nekem megfeszülnek és elpattannak az idegszálaim. Beteg vagyok. Folyik az orrom, ver a víz, ég a torkom. Persze gyógyszer szóba sem jöhet. Iszom a citrom-fokhagyma-méz koktélt. Pompás.

Tegnap reggel még videóztam, hogy mennyire cuki, ahogy mondja: "babababbbba babababbba..", aztán sikkantgatott. Édes, szinte már beszél, mennyire kis okos, ügyes.. és délelőtt még aludt is kb. háromnegyed órát, így a blogot is létre tudtam hozni. (Mondjuk így magamnak nem tudtam főzni, és neki sem lesz hús a főzelékbe, de elengedééééés - a bűvös szó, amit ezerrel próbálok tanulni..) Milyen kis angyal az én lányom. Aztán jött az ebéd. Amint a szájához ért a kanál vonaglik és üvölt. Sebaj, majd énekelek. Nem eszik. Üvölt. Akkor játszuk, hogy anya megeszi. Nem eszik. Üvölt. Remek, akkor itt a tejecske, amit csak leöblítésre szántam pár ml-t (tejet csak fejve eszik, de ez másik sztori, és már csak annyi van, hogy három etetésre elég). Tej sem kell. Mi vaaaaaaaan??? Beteg? Rosszul van? Fáj valamilye? Menjünk orvoshoz? Hívjam a mentőt? Elsőre elég lesz, ha a védőnőt hívom? Ok, eszi a tejet. Akkor melegítek még. Bár két szívás után kiköpi a cumit, majd visszarántja. De így meg nem lesz elég a tej mára. Elengedés - max megissza a kis tartaléktejet. Vagy iszik tápot, én is azt ittam, és itt vagyok. Jajjj, bárcsak elég lenne a tej. Ok, evett. Most tuti játszik, én meg fejek és utána eszem szendvicset. Nem, nem játszik, üvölt, fél órán át, amíg fejek... Most tuti alszik egyet, kiteszem a teraszra, és elringatom a babakocsiban. Nem alszik. Sétálok vele a lakásban. Meghalok éhen, leteszem. Üvölt. Akkoris eszem. Üvölt. Játszunk, nézzünk mesét, énekelek, bohóckodok, sétálok. Újabb etetés. Nem eszik. Vonaglik. Üvölt. Egyél tejet a fenébe. Nem hiszem el, minek üvölt, miért nem eszik. Elegem van. Nem megy ez nekem. Beteg vagyok. Pihenni akarok. Lehet, neki is fáj a torka. Szegényke. Milyen szemét egy anyja vagyok. Most már tuti alszik, jó idő van, irány a babakocsi és a terasz, ott többet alszik. Énekelek, ringatom. Nem alszik. Miért nem alszik már. Kivakarja a szemét, annyira álmos. Ki akar szállni a kocsiból. Behozom. Tologatom. Nem alszik. Alig bírok állni. Játszunk. Fáj a torkom, nem akarok beszélni, énekelni sem. Üvölt. Hol az apád??? Bezzeg már a második gyereken töri a fejét, pedig most sincs itt. Elmúlt hat, nem hívott, még el sem indult vidékről. Tudja, hogy beteg vagyok. Azt mondta segít! Miért nincs itt? Gyerek üvölt. Csörög a telefon. Na, most megmondom a magamét. Jah, hogy mindjárt itt van, 10 perc, és milyen kedves a hangja. És elsírhatom a napom neki. És játszik a gyerekkel. Milyen édesek együtt. Hogy nevet a kis Manó. Tuti az apját fogja jobban szeretni, mert felvidítja. Én meg kiteszem szívem és lelkem egész nap. Nem baj, szeresse az apját jobban, csak ne üvöltsön. Esti tejcsi és kómában van. Csodás. Zuhany. Csodás. Már hárman olvasták a blogom. Ok, abból egy a Férjem. :) Akkor is szuper. Alvás. :)

És reggel minden kezdődött előről. :D :D De ma akkor is jobb nap volt. :D Például most is alszik. És olyan édes. Megzabálom. Adok neki puszit. Na, nem, azért annyira nem, még felébred. Aludjon csak. :)

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile