Lassú visszatérés

Lassan újra itt vagyok... A nagy tervek, hogy minden megy egyszerre, sajnos csődöt mondtak, de ismét alkalmazhattam az elengedést... és bármily' fájó volt, most a blogot, Facebook-ot, és a cseperedő honlapot kellett elengednem.. Lényegében a szabadidőmet, hiszen azt kellett átcsorotosítani.

Rengeteg minden történt, úgyhogy lesz miről írnom: volt egy újabb lánybúcsú, ruhavásárlás, egy esküvő (következő szombaton lesz, erre még készülök), voltunk gyógytornásznál, mászunk mint a golyó, felállunk, nemeszünk... röviden ennyi... Hamarosan jövök :)

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Gyerek és a kutya

Ahogy cseperedik a kis Manó, egyre többször jutott eszembe, hogy olyan mint egy kiskutyus. Naponta van valami, ami emlékeztet gyerekkorom kölyökkutyusaira. Elsőként talán a lábbeli imádat ami feltűnt, hiszen alig bújtunk ki a papucsból, Ő már mindent megtett, hogy megszerezze azt, pedig még mozogni is alig tudott. Ha pedig megszerezte/megszerzi, az az első, hogy már tolja is a kis szájába, nyalogatja a talpát. Persze ettől én teljesen kivagyok. :) Mindig azok a fránya bacik jutnak az eszembe. :)

Aztán ott volt a következő lépés, amikor már eljutott a szekrényig, elkezdte kapirgálni, nyalogatni. Sikerült is majdnem az összes fióknak félig meddig lebontani a szélét. Az asztal és a széklábakat pedig már most rágja, és még nincs is foga.

Ha eszünk, és ezt nem üvöltve és követelve követi nyomon, akkor a lábunk és az asztal alatt kotor a kis Cuki, hogy az jut eszembe, ledobok neki pár falatot. :D

És a kedvencem, hogy mindig van valami a szájában. Nagy sláger most a négykézláb hintázás, miközben valamelyik fini játékot a szájába veszi és hinta közben csócsálja. :D

Érdekes, hogy tényleg mennyire kis ösztönlények a gyerekek. Naponta eszembe jut, hogy vajon mennyire kell korlátozni az ösztönt... Senki ne értsen félre, egyetértek azzal, hogy a társadalmi normákat tartsuk be, és megfelelően szocializáljuk a kicsiket, de nekik még megvan az a bizonyos hatodik érzék. Sokszor érzik a jót és a rosszat, felfedeznek, nyitottak, őszinték, romlatlanok... Vajon mindez hol csorbul el, és hogy lehetne úgy megőrizni az ártatlanságukat, hogy ne kis naivákat bocsássunk az élet rögös útjára, de mégis nyíltszívűek, őszinték maradjanak, hidjenek a csodákban és a jóságban?!

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Feedek
Megosztás