Idézet 2.

 

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Megacuki és/vagy szuperidegesítő

Elkezdett a Manó kúszni. Kb. 4 napja. Először talán egy fél métert ment, még abban sem voltam biztos, hogy ez a kúszás. De elég rohamos ütemben fejlődött, mert másnap már métereket megtett. Általában a virágokat, a vezetékeket, a kukát, és a papucsokat veszi célba. Természetesen mindent meg akar nyalni és rágni, még a széklábat is. :D Egyszer sikerült a kis dohányzóasztal alá is betolatni, persze kijönni már nem tudott. Szóval folyton az egyik szemem rajta van, hogy bármikor rohanhassak. :D Még nem tüntettünk el mindent, ami káros lehet, meg ahogy látom, mindenből tud veszélyforrást csinálni (pl. székre akasztott szatyrot húzva, majdnem magára döntötte a széket).

Nagyon kis bénán mozog, de ehhez képest rém' gyorsan :D A jobb karjával húzza magát, a bal lábával meg tolja. Kb. olyan a jelenet, mintha egy kerekesszékes kiesett volna a kocsijából, és utána kúszna. (Elnézést a morbid hasonlatért, de tényleg ilyen a mozgása). A járókát igyekszem csak akkor használni, ha elhagyom a helyiséget, de áldásos, hogy van. :D Összegezve megacuki.

És lett még egy megacukiságunk. A Kisasszony sikít. Nem kicsit. Nagyon. Nem is értem, hogy hogy tud fél napot torokkal bírni különböző sikolyok és sikkantások közepette. Egyenlőre nagyon édes. :) Kb. olyan hangokat ad ki, mint amikor a filmekben elpattannak a poharak és kitörnek az üvegek. Néha már én is nézegetem a készletek és ablakok épségét. :D Csak arra leszek kíváncsi, hogy ez meddig lesz megacuki, és mikor kezdődik majd el, amikor az idegszálaim kezdenek el szétpattanni. :) Meglátjuk, pontosabban meghalljuk majd. :)

 

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Fél a baba a rokontól...

Mit tehet a szülő, ha a baba fél egy közeli rokontól?

Kb. semmit. Megvárja, amíg elmúlik. Legalábbis semmi kézzelfoghatót nem találtam a témában az interneten, ami megoldásként szolgálna a problémámra.

Történt ugyanis, hogy a húsvéti ámokfutás részeként felkeresett Dédivel él a Nagybátyám, aki eddig nem nagyon babucizott, mert még nagyon mini volt a Manó. Mostanában viszont úgy érezte, hogy eljött a pillanat, már nem olyan törékeny a Kicsi, szóval játszik vele, feveszi, dajkálja. korábban is nézegette, magyarázott neki, ha otthon voltunk. Manó ugyanannyit látta, mint a Dédit. Nagybátyó először kb. egy hónapja vette fel, aminek sírás lett a vége. Húsvétkor viszont már amikor meglátta a Nagybátyót elkezdett kapaszkodni belém, és sírt, amíg a helyiségben tartózkodott.  Le sem vette róla a szemét. Ha elbújt, akkor pásztázta a szobát, hogy hová lett hirtelen, és amikor előbukkant, folytatódott a sírás. Szabályosan látsztott a Babán, hogy retteg. Számomra megmagyarázhatatlan az eset. Rendben, tudom, hogy van az első szeparációs mizéria, és elkezdődött az "anyaaminden" (erre más jelek is utalnak), de valahogy mégis fura a szituáció, és szegény Nagybátyó is rém rosszul érzi magát, hogy Ő lesz majd a mumus.

Körbekérdeztem ismerősöknél, és az eset nem egyedi. Valahol a nagymamától, de akad olyan ismerős, ahol egy hetes üzleti út után apukától félt a gyerkőc. Idővel viszont megoldódott a dolog. Gyerkőcök "megszokták" a rokonokat. Úgyhogy mi is várunk türelemmel, és bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb Nagybátyót is megszereti a Csemete, ami azért is jó lenne számára, mert gyerekkoromban a tesómmal  töménytelen mennyiségben játszott velünk, folyton rajta lógtunk. A jelmondat pedig az volt: Fagyi, csoki, kártya? Fagyi, csoki, kártya! :D

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Húsvéti ámokfutás címszavakban...

Péntek esti összepakolás (már amit előre lehet). Szombaton 7-kor kelek. Férj 8-kor. Gyerek 3/4 9-kor. Fejek, pakolok, mosogatok, reggelizem, etetek, öltöztetek, pakolok, teregetek, felöltözök, öltöztetek. Fél 11. Indulunk. Hisztis út. Érkezés vidékre a Nagyszülőkhöz. Kipakolás.

A három nap menetrendje: etetés, evés, altatás, összepakolás, utazás, Dédi látogatás, közben etetés, fejés, játék, összepakolás, utazás, etetés, evés, fürdetés, etetés, altatás, fürdés, fejés, alvás, éjjeli felkelés kb. 6-szor, reggel fél7-7-kor ébredés a szokásos kb. 9 helyett, etetés, fejés, evés... és mindezt ismételni három napig. Majd irány haza. Két órás útból egy óra hiszti, egy nem tervezett etetés, egy nem tervezett kakimaki. Szumma nyert idők a hosszúhétvégén: Nagyszülőknek köszönhetősen kb. plusz két óra alvás napközben, mosgatni és főzni nem kellett, és volt felnőtt társaság. Végeredmény: hullafáradt apa-anya és egy dilis-hisztis kiskölök... :) Ez volt a mi Húsvétunk. :D

 

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Amikor arculköp a cikk... Vagy mégsem?

A tervem az volt, hogy ha időm engedi, akkor írok ma pár sort a húsvéti ámokfutásunkról, de a reggeli fejés közbeni, rutinszerű index olvasása során megtekintett eme gyöngyszem mellett nem tudok elmenni szótlanul (de ezzel nem én vagyok csak így, mert van pár komment a cikkhez)..

Erről lenne szó:

http://divany.hu/poronty/2014/04/20/az_apolatlan_csecsemok_kulso_ismervei/

Ha a figyelemfelhívás és az indulatkeltés volt a cél, akkor szerintem alkotás született... Bennem először lelkiismeretfurdalást keltett, majd dühöt.. Ha eltekintünk attól, hogy ordító hibákat tartalmaz olyan témákban is, ami kivételesen nem osztja meg túlságosan a babaszakmai fórumokat (ami elég ritka), akkor sztereotíp, kultúrákat figyelmen kívül hagyónak tartom. Komolyan elgondolkodtat, hogy indítok egy saját weboldalt... Ha egy ilyen bejegyzés megjelenhet az index oldalon (díványon tették közzé), akkor vakok között félszeműként király lehetek...

Nos, mi nem fürdetünk minden nap. Törekszünk rá, hogy mindennap meglegyen a pancsi, de nem jön össze. Van, hogy vagy a Férjem, vagy én alig állunk a lábunkon, vagy a Manó már vergődik a fáradságtól, és ekkor kimarad a fürdetés. Érdekes, de a gyerek nem ragad a kosztól, nem fekete a füle töve, nem piros a popója, és nyugodtan tud aludni is. És én sem esem kétségbe emiatt. Én fürdők minden nap, szóval lesz jó példa. Más kultúrákban pedig abszolút eltérő a szokás, az orvosi/egészségügyi nézetek meg aztán teljesen eltérőek. Például barátnőmék Németországban élnek, és a második gyereknék megfogadták az ajánlást, és a babát heti egyszer fürdetik még. Egyenlőre így is örülnek, ha a két gyerekkel ki tudják alakítani az új életritmusukat.

A baba-körömvágást utálom, ezért heti egyszer vágom, akkor is izgulok, hogy működik-e a trükk: a Hupikéktörpikék felvezető zenéjét és "klipjét" játszom le, amíg végzünk, ezt nézi közben a babám (jó pár trükk és birkózás előzte meg ezt a jelenlegi módszert). Koszmónk is volt, de némi babaolajjal felpuhítva és mindennapos hajmosással megszűnt. (Hajat meg egyáltalán nem mosok minden nap a babánál.)

Ami pedig az öltözködést illeti, már lehet is megkövezni engem, kérem szépen... Ha nem megyünk valahova, akkor nincs az a pénz, amiért átöltöztetném a Manót, ha leeszi magát.. Persze, ha például átázik a ruhácskája, vagy tisztábatételkor lepisili, akkor természetesen átöltöztetem, hogy meg ne fázzon. De csupán esztétikai okból? Kizárt. Ha megyünk sétálni, vagy orvoshoz, akkor nem viszem koszosan.. De ha annyiszor átöltöztetném, ahányszor van rajta egy kis kosz, akkor napi kétszer moshatnék, és számtalanszor birkózhatnék, mert öltözni nem szeret a gyerkőc... Jah, és hol van ilyenkor a környezettudatosság elve, már ami a vízfogyasztást és a mosószert illeti??? :)

Nos, véleményem szerint a gyerek kontra retkesség témakör is csak olyan, mint minden babadolog. Meghallgatom az orvost, védőnőt, barátokat, családot, elolvasom a szakmai, és a mellékelt "zseniális" tanácsokat, majd a Férjem bevonásával eldöntöm, mi a legjobb a babánknak és nekünk. Mi az az állásfoglalás egy adott témában, amivel azonosulni tudok, amit el tudok fogadni, és nyugodt szívvel, lelkiismeretfurdalás nélkül alkalmazni tudok. Más Mamiknak pedig elmondom, hogy hogy csinálom a dolgokat. Ha kérik, megosztom a véleményem, vagy magamban megjegyzem, hogy én ezt máshogy tenném. Igyekszem nem ítélkezni (gyarló ember vagyok én is, ezért persze néha megszólak másokat, de próbálok fejlődni), elfogadni, hogy mások más tapasztalatok és vélemények nyomán nevelik a gyermeküket.

Mert ha alaposan megnézzük, kevés olyan babatéma van, ahol ne lenne legalább két, homlokegyenest eltérő elv vagy módszer. Hogy csak párat említsek: hozzátáplálás, hordozás, altatás, fürdetés, mozgásfejlődés...

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Idézet

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Anya szépül

Korábban már írtam ama elvetemült lépésemről, hogy diétába fogtam. Persze ésszel csinálom, és magamhoz képest igyekszem türelmes lenni, mert én az "adj, Uram, de rögtön!" típus vagyok. Szerencsére már 2-3 kg le is ment, persze a legkevésbé sem észrevehető a hájtengerben, de azért jól esik látni a mérleget. :D

Ma pedig egy újabb állomásához érkeztünk az anya-lánya viszonynak. Már írtam, hogy a kis grimaszoló, saját nyelvén kommunikáló Manóval egyre jobban kialakulnak a mindennapjaink, és már egész gördülékenyen éljük túl a nehézségeket is. Ma pedig egy újabb lépést tettünk az "anyaelégedettségi" létrán. :)

Nagyon zavar (a súlyomon kívül), hogy nem jut magamra idő. Nem voltam soha olyan, aki állandóan cicomázkodik, de az elmúlt hónapokban néha már fűnyíró kellett volna a szőrtelenítéshez, nem pedig epillátor. Mindig az első, hogy a Kisasszonyt teljesen ellássam, testileg és lelkileg egyaránt, mert ez a főállásom jelenleg, Apa és Ő a legfontosabbak. Utána ott a háztartás, főzés, mosás, mosogatás, stb. - ez a magam elé állított cél, hogy rendben legyen minden. Hétvégét pedig annak szeretném szentelni, hogy együtt legyen a család, találkozzunk barátokkal, szervezzünk miniprogramokat. Igen ám, de magamra így semmi idő nem jut a blogot leszámítva, amit szinte sokszor éjjel írok, de ezt nem szeretném hanyagolni. És ma jött a nagy ötlet. :D A Manó már kezdett nyugtalankodni, és unta a játékot is anyával. Én meg törtem a fejem, hogy mivel kötöm le, amíg jön az alvásidő (ha túl korán rakom le, akkor akár fél óráig is nyűglődünk, amíg elalszik... már tudom, látom rajta, mikor jön el az alvás ideje).

És ekkor megvilágosodtam. :) Imád a kádban fürödni, van egy kis ülőkéje, ebben szokott pancsolni (ilyen: http://www.e-bababolt.hu/spd/e-bababolt_584898/Aquababy-biztonsagi-furdetokarika). Szépen beillesztettem a kütyüt a kádba most is. Baba bele. Pár játék... ÉÉÉÉÉSSSS anya már szépítkezhetett is. :D Manó boldogan kalimpált, tépte és rágta a játékokat, és időnként tátott szájjal szemlélte, hogy mit csinálok. Ment az epillálás, manikűr, pedikűr, szemöldökszedés. Egy nyikkanás nem volt. :) A művelet végére szépen elálmosodott. Öt perc alatt már aludt is a kis hintájában, és én még a hajamat is meg tudtam mosni. Azt hiszem az anyaságnál nincs is kreatívabb, összetettebb, problémamegoldóbb munka a világon. :D

 

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Mindennapi-anya/221007888099359?fref=ts

Idézet

A Facebook oldalon már megkezdtem a bölcseletek hirdetését, de itt sem fog kimaradni.

Lehetőségekhez képest igyekszem saját fotókat használni. :)

Bízom benne, hogy ezzel is szinesítem a napjaitokat.

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

 

Hogyan éljük túl a terhesség alatt az egészségügyet? 1.

Ez a kérdés számtalanszor eszembe jutott a terhességem alatt. Nagyon bánom, hogy akkor még nem vezettem blogot, mert nem fogok emlékezni arra a számtalan esetre, történetre, ami megesett velem.

Mivel is kezdjem? Talán a számomra legfelháborítóbb dolog a doktor kérdés. Jó pár éve látogatom már a nőgyógyászokat az éves rendszeres vizsgálatok, a kollégium közös helyiségeinek köszönhetően összeszedett apróbb fertőzések, valamint egy vélt vagy valós méhszájseb miatt. Megszeppent kis szűzként női orvosoknál kezdtem még a koliidőszakban. Kb. 4-5 különböző hölgyet volt szerencsém felkeresni állami finanszírozásban, és számtalan fájdalmas vizsgálatot követően váltottam a privát férfi dokikra. Nem azért váltogattam, mert ez volt a hobbim, de amikor megállapítják, hogy méhszájsebe van az ember lányának, ami 1,5-2 év rendszeres (1-2 hetentes, majd havi) kezelést követően sem javul, akkor elmegy más véleményt is meghallgatni.. A kedves orvosok nem jutottak dűlőre, és kb. 50-50%-ban vélték úgy, hogy sebem van, illetve hogy velem született defektem... Amikor a babavállalás mellett döntöttünk, akkor éppen egy rendkívül kedves, sőt nyájas, "nagyonajánlott", "szuperszaktekintély" dokihoz jártam (megjegyzem, mindegyik ilyen volt). Már túl voltam a terhesség felén, amikor annyira elegem lett, hogy váltani akartam, de végül nem mertem.. Mi történt? Jártam hozzá havonta, perkáltam szépen alkalmanként a tízezret. Mindezért mit kaptam? Minden alkalommal megvizsgált, megnyomkodta a pocakot, megállapította, hogy itt minden rendben van, majd feltehettem a kérdéseimet, amire felvonta a szemöldökét, és szinte kivétel nélkül azt válaszolta: "anyuka, lesz ez még rosszabb is". Tényleg mindenre ez volt a válasz, a végén már kérdezni sem volt kedvem, mert csak felbosszantottam magam, és közben totál idiótának éreztem magam. A vizsgálat és a kérdezz-"felelek"max., hangsúlyozom: MAX. 10 percet vettek igénybe. Telefonon soha nem értem el csak az asszisztensét, aki elmondta, hogy mikor érem el a dokit, de ha bajom van, akkor menjek orvoshoz... Mi vaaaan??? Pont azt akarok, csak a saját orvosomhoz... Hétvégén soha nem vette fel a telefont (két alkalommal hívtam, és tényleg sürgős esetben). Egyrészről ok, neki is van magánélete, de szerintem pont ezekért fizettem... És nem vártam el, hogy rohanjon a kórházba megvizsgálni, csak hogy elmondja, mit tegyek, hova menjek a problémámmal.. Egyszer felfáztam. Ekkor sem értem el. Elmentem az ügyeletre. Nem láttak el, mert terhes vagyok, menjek a kerületi szülész-nőgyógyászatra. Onnan elküldtek az SBO-ra (Sürrgősségi Betegellátó Osztály), akik vissza akartak irányítani a nőgyógyászatra. Kifakadtam, hogy két órája úton vagyunk, és csak mindenhova küldözgetnek. Ekkor várnom kellett 1-2 órát, megvizsgáltak, és kaptam gyógyszert. A háziorvoshoz kellett kontrollra visszamenni, aki szintén nem tudott velem mit kezdeni, mert kismama vagyok... De totál kiakadt a fogadott dokin, hogy vajon mire veszi fel a pénzt... Volt még egy-két hasonló esetem. Képzelhetitek, mennyire bíztam az orvosomban. A váltás miatt is mindenki riogatott, hogy nem szívesen vesznek át kismamát pár hónappal szülés előtt. Ráadásul ezek után én már nem szerettem volna privát dokihoz menni.

Érdeklődtem az ismerősök körében, hogy kihez járnak, mi a tarifa, és ezért mit kapnak cserébe. Kiderült, hogy a dokim még nem is kér sokat?!?! Nála egyébként a szülés százezer volt. Más dokik akár kettőötvenet is elkérne, illetve nem kérik el, elnézést, pontosítok: ennyit szoktak adni. Ez olyan mint a lottó reklám: MENNYIII??? Az is kiderült, hogy két ismerősöm van, aki nem privát dokihoz járt, az egyik női doki, a másik meg már nem vállal szülést... így addig halogattam a dolgot, hogy vágül maradtam a szupi orvosomnál...

Végső kétségbeesésemben megkértem a Férjem, hogy fogadjunk szülésznőt is, hátha lesz kire számítani... Fogadtunk, és minden pénzt megért. (Igaz egy ideig Ő is úgy volt, hogy nem lesz ott a szülésen, mert túlhordtam a babát, és akkor pont nyaralni volt, de a Manó megvárta szerencsére míg visszajön.) A szülésznő ott volt. Azonnal jött, amikor hívtam. Nem mozdult mellőlem, mindenben segített, mindent előre elmondott. Nagyon jó döntés volt. (A dokim egyetlen pozitívuma, hogy Ő javasolta a nőt.)

A Manót túlhordtam két héttel. Volt, hogy úgy mentem a dokihoz, hogy aznap befektet és megcsászároz. Majd azt mondta, hogy Ő ilyet nem is mondott. Egy héttel a túlhordás után megnézte az ultrahang felvételeket, és megállapította, hogy "jajjj, hát ezekből látszik, hogy valószínűleg elszámoltuk magunkat, és nem jó volt a kiírás dátuma"?!?!?! Egész időben nézegette az ultrahang eredményeket, ugye?!

Végül normál úton beindult a szülés egy szombat éjjel. A kórházból el is érték a dokit telefonon... szerintetek ráért? :) Pont vidéken volt. :) Úgyhogy az ügyeletes dokinál szültem. :) Másnap bejött meglátogatni, és viccesen megjegyezte, hogy pont most jött a baba, amikor nem volt itt, pedig se korábban, se később nincs programja...

Azt már csak egy mondatban jegyzem meg, hogy a hat hetes kontrollom a szülés után tizenkét héttel volt, mert nehezen tudtunk időpontot egyeztetni...

(folyt.köv. az egyéb tapasztalatokról)

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

 

Terhesség

Ahogy a Férjem egyre többet beszél a második babáról, és egyre csak tervezi és tervezi, nekem sok-sok emlék jut eszembe a kis Manóval való várandóságról, szülésről, első hetekről. Érdekes, hogy egy-két dolgot az idő mennyire megszépít, és még a nehéz napokra is mosolyogva emlékszem vissza. :)

Miután kiderült, hogy szülők leszünk, és hogy miért is vannak a sorozatos rosszullétek, határtalanul boldog voltam. És kétség sem fér hozzá, hogy a várandóssaág minden napján ugyanígy éreztem. De azt is el kell ismernem, hogy nem véletlenül nevezték el a babavárást terhességnek. Szerintem ezt a szót sokan félreértelmezik, pejoratív jelentést adnak neki, holott remekül kifejezi az állapotot, hiszen hetek, hónapok alatt szépen gyarapszik az ember, és valljuk be, egy-két új, nem éppen kellemes változással tanul meg együttélni az ember, de ettől még boldog, és várja a babát.

Emlékszem, hogy 14-16. hétig minden reggel 2 óráig tartott, amíg össze tudtam szedni magam, hogy elinduljak munkába. Először is fel kellett kelnem, gyorsan enni, hogy legyen mi kijöjjön... Banánt ettem, mert az kifelé is ugyanolyan ízű volt.. Ha nem ettem, akkor is menni kellett, de sokkal vacakabbul voltam. Szóval szépen kikísérleteztem, hogy mit egyek/igyak, hogy elviselhetőbbek legyenek a reggelek. De ennek is vége lett pár hét alatt.

Nehézség terén megjelent még a vérnyomás probléma. Egész végig a határon volt az érték, folyamatosan méregethettem, pedig utálom az érzést, ahogy fújódik fel a műszer, szorítja össze a karom, és olyan, mintha menten szétpattanna az erem. És ezt naponta többször.

Másik kedvencem a vizesedés volt. Olyan volt a lábam, mintha a teremtésemkor a bokát kihagyták volna a testrészek osztása során.. Förtelmes volt. És miután a bokájám "felszívódott", a víz elkezdte szétfeszíteni a lábfejemet is. A terhesség végére már két számmal nagyobb papucsot és cipőt kellett hordanom... Jahhhhh, és azt elfelejtette nekem bárki is említeni, hogy a vízlevonulást követően is van, akinek nagyobb lesz a lába... Visszakaptam a bokám, de elbúcsúzhattam a csöpp 36/37-es lábamtól.. lett belőle 37/38-as. Nem akartam elhinni... Persze mondanom sem kell, hogy így szülés után nemcsak a ruhák (azért erre fel voltam készülve, de a cipőim sem jöttek rám. A gyönyörű kis topánkáim :( még a sportcipőm is kicsi :( Nem tesz boldoggá, hogy új cipőket vehetek, mert nagyon nehezen találom meg az "igazi" darabokat... A legtöbb pipellőtől még nem váltam meg... A remény hal meg utoljára...

Na, és a listából ne felejtsem ki a vérvételt. Pffffff. Rosszul ugyan nem vagyok, de iiiiiirtóóózom tőle... Persze mondanom sem kell, hogy voltam a terhesség alatt beteg, plusz vérszegény is vagyok, úgyhogy közel kétszer annyiszor voltam vérvételen, mint az előírás. Az elején minden alkalommal az jutott az eszembe, hogy nem ezt én nem vállaltam, utána pedig, hogy ezt a gyermekemért teszem, érte kibírom. Végülis túléltem. Sőt szüléskor még kanült is kaptam, na attól totál lesokkoltam..

Megérte-e? Megérte. :) De még mennyire, hogy meg. :)

Ugyan itt nem említettem csak a negatív emlékeket, pedig számtalan pozitív is volt. Mert nincs ahhoz fogható, amikor pozitív lesz a terhességi teszt, és amikor a második terhességi teszt is pozitív lesz, amikor először meghallja az ember a gyermeke szívverését, amikor először meglátja az ultrahangon a kicsi fejet, kezecskéket, lábacskákat, amikor először megmoccan a pocakban...

Mennyi emlék jutott most eszembe. :) Azt hiszem lesz pár új blogbejegyzés hamarosan. :)

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Feedek
Megosztás