Utazunk 1.

Ha igazi kalandot szeretne a család, akkor utazni kell. :) Soha nem felejtem el az első utunkat vidékre. :) Én Budapesttől kb. 200 km-re lévő faluból származom. IrtóMiniManót 4 hetesen vittük haza megmutatni a Dédinek. Még azt sem tudtuk mindig, hogy melyik a gyerek eleje, és melyik a hátulja, hogyan fogjuk, minek kell büfizni, pfff kakit kell pucolni, stb.

Napokig írtam a listát, hogy mit kell vinni magunkkal. Emlékszem, hogy Édesanyám minden alkalommal sopánkodott/sopánkodik, hogy mennyi cuccal érkezünk, és soha nem érünk haza délre (30 év távlata elhomályosítja, milyen egy kis Manóval). Pedig csak a legszükségesebbeket visszük: váltás ruha, pótruha (hidegre-melegre), hálózsák, játékok, légzésfigyelő, bébiőr, sapkák, kesztyűk, kardigánok, pléd, cumik, cumisüvegek, fejőgép, textilpelus, papírpelus, popsitörlő, popsikrém, orrszívó, lázcsillapító, D-vitamin, fürdetőkrém, kaja, póttej.... Kb. 1,5 utazótáskányi cucc a Manónak, fél nekünk, amiben egy váltás  ruha van magunknak. :)

Mai napig ugyanúgy zajlik minden, csak már rutinosabbak vagyunk, és én sem akadok ki, hogy a tervezett 10 óra helyett délben indulunk el.

De hogy is néz ki egy ilyen kirándulás? Előző este bepakolunk magunknak, és a Kisasszonynak minden olyan dolgát, amit este, éjjel vagy reggel nem fogunk már használni (ez kb. fél utazótáskányi cumó). Reggel 6-7 között kelés, Manó etetés, tisztábatétel, fejés (summa kb. 1,5 óra). Ezután Apa, Anya felöltözik, rendbeszedi magát, cumisüveg és társai elmosása, bepakolni a még kimaradt cuccokat, szórakoztatni a gyereket, mert persze ilyenkor tuti üvöltés van (gondolom érzi a zizgést és az izgulást a levegőben). Jééé, etetésidő van. Kaja, majd fejés. Közben gyereket tegyük a babakocsiba, mert ott elvan. Mosogatás. Útra tej melegítése, termoszba beöntése. Lista utolsó ellenőrzése. Minden megvan. Indulás. Kabát. Cipő. Utazótáska a kézben. Ajtó nyitás. Bakker a gyerekre nem adtuk rà a kinti ruhát... Kabát, cipő le. Gyereket felöltöztetjük. Mi ez a szag? Naneeee. Gyereket levetkőztet. Kakit kitakarít. Pontmostpisil... Elugrom, én megúsztam, de a ruhája nem. Földet feltöröl. Gyereket átöltöztet. Kinti ruha fent. Babakocsiba visszatesz. Kabát, cipő fent. Indulás. Kocsiba bepakol. Apa kétszer kutyagumiba lép. Cipőtakarítás. Motor beindít. Tényleg elindultunk. :) Röpke 6 óra készülődés (+ az esti pakolás).

Persze nem minden alkalom ilyen, de ez is megtörtént már. Sokat fejlődtünk. És a Manó is többet alszik, kevesebbszer eszik. De minden utazàs egy-egy új kaland a maga nemében. :)

Mára Édesanyám is megértette, hogy milyen kiszámíthatatlan az indulás, amikor egyszer tanúja lehetett egy 3 óràra tervezett visszaindulásnak, amiből fél 6-os indulàs lett, mert közbejött egy hasfájàsos-üvöltéses-muszàjittetetni-bekakálós-tisztábatevős-átöltöztetős-felöltöztetős indulásnak. :)

 

Ha tetszik a blogom, lájkold, kérlek a Facebook oldalamat!

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Altatás?!

Most a pozitív napjaimat élem szerencsére, vagy végre valahára.. :) Nem hiszem, hogy örökké tart, de kiélvezem minden percét. :) Nagyon jó lenne így maradni, mert a KisHusin is látom, hogy neki is jó, ha anyának több türelme van.. Ehhez a jobb közérzethez a pihenés is hozzájárul, mert újabb állomásához értünk az alvás-evolúciónkban.

Legalább egy éve kezdődött az alvatlanság-edzés. Korábban hétvégén addig aludtunk, amíg csak bírtunk, hogy kipihenjük a hétköznapi 5-6 órás alvásokat és a robotolást. A várandósság, vagy nevezzük nevén: terhesség ideje alatt egyre kevesebbet tudtam aludni. Felborult minden. Éjfél előtt legalább 10 éve le sem feküdtem, akkor meg 9-kor már alig álltam a lábamon. Ha lefeküdtem 10-kor, akkor éjjel órákon át a plafont bámultam. Majd WC-re kellett kijárni egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször. Folyton fáradt voltam, de mosolyogva megjegyeztem, hogy ez felkészít a baba melletti éjszakázásra. :) Milyen naív voltam... :)

Manó születése után kb. 3-4 órát aludtam. Egyben. És tudom, hogy nekem még szerencsém volt. Nappal nem aludtam, mert lekötöttek a teendők a baba és a háztartás körül, amit így sem bírtam. Persze hamarosan zombi-üzemmódba kapcsolt a szervezetem. Totál készen voltam. Manó napközt el-elszunyókált magától. Éjfélkor evett utoljára, utána vagy azonnal elaludt, vagy dajkáltam fél-egy-két órát. Mikor elaludt, engem még várt a fejés, cumisüveg és fejőgép mosás. Majd jött a 3-4 órás alvás.

Aztán valahol olvastam, hogy a gyerekek 2-3 éves korukig úgy alszanak el, ahogy babaként megszokták... Oooo-óóóó. Nagyon gyorsan megpróbáltunk átszokni az ágyban elalvásra. Simogatás, éneklés rövidebb vagy hosszabb ideig. Egy idő után nem működött.. Volt hogy már másfél órája altattuk felváltva, de semmi eredménye, pedig már majdnem kidörzsölte a saját szemét.. Ekkor olyat mondtam, mint addig még soha: "hagyjuk sírni" ... Csak amíg megszárítom a hajam itt mellette. Bekapcsoltam a gépet, és Manó nem mozdult aznap. Megijedtem, de nem volt baja.. Mélyeket szuszogott. Aludt. Kipróbáltam másnap is.. Működött. Felvettem a hajszárító hangját a telefonommal, és esténként lejátszottuk. Közben meg kutattam a pszichológiai lapok között, hogy nem okozunk-e lelki sérülést a gyereknek... Nem, ez normális dolog.. A védőnő is megnyugtatott, hogy a babát a monoton zajok a méhében lévő hangokra emlékeztetik, és megnyugtatják.. Kiváló. Hetekig működött, de aztán már nem. :)

Ekkor újra jött a simi + ének + alapzajnak a hajszárító. Majd mikor fájt a torkom, és nem tudtam énekelni, akkor maradt csak a hajszárító + simi. A napokban pedig letettem, és hagytam, hogy pörögjön, forogjon, helyezkedjen, és elaludjon, ahogy tud. És működött. Így ment ez 4-5 napig. Sőőőőt, végigaludta az éjszakát. 10 óra alvás után felébredt kicsit, majd aludt még két órát. Álom? Megaálom! :) Egészen tegnapig. :) Kb. 1 óra altatás és 4-5 ébredés volt éjjel... Szóval szerintem nincs az altatásra recept, hanem ez is egy óóóóriási kísérlet. :)

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Bababarát, antibababarát 1.

Ez a tavaszosdi nagyon jól jött nekünk. Azért tűnök el egy-egy napra, mert többet megyünk ki sétálni, ügyeket intézni. Jót tesz nekem ez a mozgolódás. A kedvem is jobb. Mondjuk minden menetelés egy kaland: Elég lesz-e a tervezett idő? Elérjük-e az alacsony pados buszt/trolit? Milyen idő lesz? Van-e zebra a környéken? MiniManó bírja-e az utazást? És ha nem minden a terv szerint alakul, akkor legyen nálunk pótkaja, pelenka, tea, esővédő, váltóruha, játékok, stb. :)

Persze sétálni nem felszerelkezve indulunk, de ügyintézéshez kell a felkészültség. És innen jött az ötlet, hogy ha nagyobb "kirándulást" teszünk, akkor megírom a tapasztalatokat, hogy hol találok bababarát pontokat, ahova lehet tervezni kiruccanásokat. Ha szeretnénk vagy muszáj, akkor irány a nagyváros! Kalandra fel, Anyukák! :)

Én indulás előtt megtervezem, hogy adott helyre milyen módon jutok BKV-val. Szempont, hogy alacsonypados legyen a busz vagy troli, hogy egyedül is könnyen fel- és leszálljak, és átszállásra ne kelljen túl sokat várni. Zebra általában van, csak néha sokat kell sétálni hozzá. Ahol ismerem a terepet, ott előre betervezem az úton való átkelést is. Adott területen összegyűjtöm az intéznivalót és priorizálom, hogy mit kell mindenképpen elintézni, és mi az, ami kimaradhat. Így ami elmarad, azzal próbálok nem foglalkozni, és egy másik úttal megvalósítani. Jah, és nem határozom meg, hogy fixen melyik nap megyünk, hanem a Manó adott napi ébredésétől teszem függővé.

(Infó a kedvezményes BKV bérlethez: http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/vasarlasi-tudnivalok/berletigazolvany-kiallitasa/kisgyerekes-berletigazolvany/  )

A héten a WestEnd környékén kellett egy boltba elmenni. A bolton kívül a WestEnd-be is bementünk bank-ügyintézni. Így jelen esetben a WestEnd-et jellemezném babás tapasztalataimmal. Bejáratnál a biztonsági őr elénk jött, és kinyitotta az ajtót. Távozáskor egy másik kijáratnál szintén szaladt a biztonságiőr ajtót nyitni. Bent akadálymentesen lehet körbe haladni. Szintek között lehet liftezni (középen, a mosdóknál van a lift). Van baba-mama mosdó!!! Itt lehet pelenkázni, és van bent WC is. Én eddig háztól házig soha nem tudtam elmenni mosdóba, mert idegenre nem bíztam a babát; babakocsival együtt nem fértem be a WC-be, nyitott ajtónál meg nem volt "kedvem" elvégezni a dolgom. Itt sem volt zárható ugyan a külső ajtó, de ha be is jött volna valaki, nem látott volna semmit, mert egy fal takarta a WC-t. Ezen kívül láttam, hogy baba-mama szoba is van. Itt ugyan nem jártam, de szuper dolognak tartom. Az étterem résznél pedig volt etetőszék. Összességében nagyon pozitív volt a benyomásom. Nagy piros pont a WestEnd-nek. :)

Manónak egy étkezése is itt történt (étterem résznél etettem a babakocsiban: tejberizsport vittem + termoszban langyos vizet). Minimális hisztivel járt az öt órás kiruccanás. :)

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Megbolondulok

Napok óta foglalkoztat egy téma, amit szeretnék megírni, megosztani, de nem tudom megfogalmazni. Most sem tudom, hogy sikerül-e leírni, de megpróbálom.

Egyszerűen nem tudom mi van velem. Egyszer egész jól elvagyok, néha meg pillanatok alatt robbanok bármi miatt, pl. ha nem eszik rendesen a gyerek; ha a Férjem nem veszi észre, hogy kitakarítottam; vagy akár azon is kiborulok teljesen, ha a kukába belecsúszik a szemeteszsák.. Nem tudom megmagyarázni, hogy ezek miért vannak, de annyira ideges leszek, hogy üvölteni tudnék. Persze nem kiabálok, csak fortyogok belül, és emésztem magam. Lehet, hogy a hormonok? Vagy hogy fél éve az életem gyökeresen megváltozott, és 70 nm-en élem az életem? Esetleg, hogy évekig felelősségteljes munkát végeztem, most pedig "csak itthon ülök"? Talán, mert korábban egyedül eltartottam magam, most meg töredékét keresem meg a fizetésemnek? Lehet, hogy a maximalizmusom, mert nem tudom ellátni egyszerre úgy a háztartást, a gyerkőcöt és karban tartani magam, ahogy szeretném? Vagy ez mind együtt? Nem tudom megválaszolni, nem jövök rá, mi a gond. Ha valami megoldódik, mindig van egy új dolog, ami zavar, bánt, idegesít. És úgy érzem, rögtön megbolondulok. Szétvet a düh.

Közben azt is tudom, hogy mekkora hihetetlen szerencsém van, hogy a Férjem mellettem áll. Tudom, hogy sok nőnek még azzal is meg kell küzdenie, hogy a Férje elfordul tőle, vagy távol dolgozik a családtól, stb. Én el tudom mondani neki a problémáimait (már ha meg tudom fogalmazni), meghallgat, és próbál megoldást keresni. És nekem ez sokszor nem elég. Haragszom a világra és rá is. Ha nem segít, azért. Ha segít, miért nem többet. Ha szokásos időben jön a munkából, akkor miért nem korábban. És a világ miért nem készített fel rá, hogy milyen lesz itthon? Miért nem tanítják, milyen lesz az élet egy babócával? Haragszom magamra, hogy nem látom el jól sem az anyai, sem a feleség, sem a háziasszony szerepemet. Haragszom és dühös vagyok a világon mindenre. Elmúlik ez valaha? "Normális" leszek én még valaha?

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Bukás, avagy hogyan mondjuk szépen, hogy lehány a gyerek?!

Előre szólok, hogy ez nem egy guszta bejegyzés lesz. :)

A babák cukik. És cukiságok hogy csinálhatnak nem cukiságokat?! Márpedig csinálnak. Teljesen természetes biológiai folyamatokat is, amik nem éppen cukiságok. Például teli pelus, ami szintén megér majd egy bolgbejegyzést, de most a másik kijárat termékével foglalkoznék: a bukással.

Bukás?! Ez a hányás cuki-megfogalmazása.. Mert akárhogy nézem, nekem ez csak hányás. Emlékszem, amikor kezdtük a szülőséget, és evés után nem volt böfi, akkor megállapítottuk, hogy ez mekkora hülyeség, mert nem is böfög a mi gyerekünk, mert szerintünk nem nyel levegőt. Pedig dehogynem. :) Idővel ezt is kitapasztaltuk, kikísérleteztük, és a böfivel jött a kísérőtermék. Szorgalmasan teregettük a vállukra a textilpelust. Manó pedig mesterien szinte kivétel nélkül kikerülte a pelenkát, és a különböző ruhadarabokat "ajándékozta" meg.. Első napokban, hetekben minden ilyen esetben mentem átöltözni.. Na, de ezzel a mosás is megsokszorozódott.. Enged az annyit, gondoltam. Most már napi egy póló elég. :) A bukás is ritkult. Ok, akkor lecserélem a pólóm, ha cuppog, de egyébként nem izgat..

Idővel Manó hányómester lett. :) Kiválósága abban rejlik, hogy a pelenkára pottyantást teljesen elkerüli. Bukik a pólómra, nadrágomra, lepedőre, kanapéra, plédre, földre... Sokszor dúdoltam neki Péterfy Bori után szabadon, hogy "hajolj bele a hajamba, hányj bele a nyakamba". Pár napja ez új értelmet nyert... Sejtitek már? :) Reggeli etetés után vártuk a böfit a kanapén ülve.. Leesett a cumika.. Lehajoltam. Közben karomban lévő gyermekem hozzám bújt. Átölelte a nyakam. Belefúrta pici (nem is olyan pici) fejét a hajamba. És jött a böfi. Öblös. Elkapom. Olyan a pólóm. Pfff, megúsztam.. Nyúlok a hajamhoz... Nem, nem úsztam meg... Nem, nem tudtam napközben hajat mosni.. Ilyen lehet rasztásítani?! Anyának lenni szuper dolog. Olyan egyszerű?! Ugye? :)  És milyen guszta?! :) És közben vigyorog. Tényleg cuki némi cukitlansággal. :D

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

 

Kaja

Érdekes dolog ez az etetés téma. Ha a MiniManón múlna csak tejet enne.. :) De kb. 4 és fél hónapos kora utàn nem szaporodott tovább a tejem. Azóta elkezdtük a hozzátáplálást. Most napi háromszor tejet, kétszer kajcsit eszik. Az elején úgy tűnt, hogy mindent megeszik. Örültem. Aztán alább hagyott a lelkesedés. Korábban, be. (baba előtt) nem főztem szinte egyáltalàn. Egész héten güriztem egy multinál, ott volt menza, hétvégén meg megérdemelt pihenésemet töltöttem, rendektük a kaját.

Természetesen a babának a legjobbat szeretném, ezért az ételek többségét én szeretném elkészíteni. Két hónapja güzülök a konyhában, főzök a gyereknek, és magamnak is. Először naponta.. majd kétnaponta. Közben meg ha jó napunk volt, játszadozott, ha meg nem, akkor üvöltött és vergődött a Manó. Ilyenkor mit csináljak? Dobjam el a fakanalat, és vígasztaljam, játszunk? De akkor meg majd éhes lesz, és azért fog üvölteni.. Volt olyan, hogy énekeltem és táncoltam, közben pedig ment a sütő és mind a 4 felülete a tűzhelynek, kezemben fakanál, és csak sírt.. Most azt találtam ki, hogy hétvégén előre megfőzök egész hétre, és lefagyasztom. Még tesztfázisban vagyok, van ami ehető, van ami nem. Pl tökfőzelék, abból valami levesszerű cucc lett. :)

Tegyük fel, hogy elkészül a kaja. Boldog vagyok, és nagyon szupernek érzem magam. Megcsinàltam, ügyi vagyok. És milyen fini az íze. Erre jön a Manó, beveszi az első kanállal, és kilöki. Vagy rázkódik tőle. Vagy ki sem nyitja a száját. Vagy kilöki és utána nem nyitja ki a száját. Vagy ránéz a kanálra, és üvölt. Vagy öklendezik mintha nem bírná lenyelni, na neeeee ennyire nem lehet undorító.. És mikor utána olvasok, megtalálom a csodás tanácsokat:

Ne eröltessük az evést! - Akkor mi legyen, hagyjam éhenhalni? Vagy üvöltsön, mert éhes?

Ne vegyük személyes sértésnek, ha nem eszi meg az ételt! - Nem, nem személyes sértés, csak feleslegesen pucoltam, daraboltam, főztem, sütöttem, pépesítettem, átszűrtem, pepecseltem, ááá ez nekem szórakozás volt....

Legyünk türelmesek! - Meddig? 10 percig? Fél óráig? Egy óráig? Napokig? Hetekig? Hónapokig! Addig haljon éhen?

....

Micsoda szuper jótanácsok. :) Köszönöm. Akkor inkább csinálom, ahogy jónak érzem...

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Mert én egyedül is bírok mindent..

Az idegzsábás nap után tegnap elengedős napot tartottam. Kezdtem azzal, hogy nem főztem, mert szerencsére volt még előző napról kaja. :) Máris százszor jobban érztem magam. Manó is nyugis volt. Egész nap nem csináltam semmit, csak mostam, rendet raktam, volt itt a védőnő, átválogattam a ruhákat, mert megint méretet ugrottunk, etettem, böfiztettem, pelenkáztam, dajkáltam, játszottam, mosogattam, fertőtlenítettem, ilyesmik. Gyógytornára is eljutottam. :)

Délután későn lett álmos a Manó, ráadásul két órát aludt. Nem is tudom, mikor aludt utoljára ennyit napközben. Így mikorra már készülődnöm kellett a tornára, még javában szunyókált. Nem baj, majd Apa megeteti. :) Elmagyaráztam, hogy mennyi kaját kell enni, mikor kell tejjel pótolni. Induláskor még hallottam a zajos ébredést. És titkon mosolyogtam, hogy ebből mi lesz. :) Minden rendben ment. Mindketten túlélték, elfogyott az alma-répa-rizs. Utána meg ment a játék,

Én meg elgondolkodtam, hogy miért nincs ilyen gyakrabban?! A napokban többször újra kifakadtam, hogy nem megy egyedül, nem vagyok alkalmas a gyereknevelésre, nem lesz több gyerek... szükségem van segítségre, stb. Bár a hiszti egy jó részét Te is olvastad itt a blogon. :) Tudni kell, hogy én a legvégső esetben, jóval a teherbírásom után, a kétségbeesés és az összeomlás szélén kérek segítséget. Némán tűrők, sőt élvezem a terhet, úgy gondolom, egyedül váltom majd meg a világot. Ez mindig is így volt. Munkában is, és ezek szerint gyereknevelésben is. Aztán jön egy szikra, és robbanok. Hisztizve vergődök, eljátszom a mártírhalált, és ilyenkor már semmilyen segítség nem elég.. Ha meg lenyugszom, akkor lelkiismeretfurdalásom támad. Jelen esetben, hogy a Férjem mennyit dolgozik, mennyi stressz éri, én meg még itthon is elvárom, hogy segítsen, ráadásul hisztizek. Ekkor újra mindent egyedül csinálok szó nélkül, és jön a robbanás... Végtelen körforgás ez.

De hol is rontottam el? Jelen esetben, mármint a gyereknevelés esetében az elején. Mindent én akartam csinálni. Én akartam pelenkázni, etetni (fejt tejet kap), altatni, böfiztetni. Semmiből nem akartam kimaradni. Persze a Férjem az elején ott volt mindenütt. Segített, támogatott, bíztatott. Iszonyat szerencsém van, hogy Ő a férjem. Persze mikor látta, hogy már minden megy, akkor elengedte a kezemet. Én meg boldog voltam, hogy egyedül helytállok. Csak közben már nem csak a Manót akarom ellátni, hanem a háztartást, és nem utolsó sorban magamra is szeretnék időt szakítani. Egyrészt, hogy törődhessek a testemmel és a lelkemmel, másrészt, hogy újra nő legyek és feleség. A Férjem nem panaszkodik, de én így nem érzem jól magam a bőrömben, bálnásan, szőrösen, mindig melegítőben, reklám pólókban... Viszont a gyerkőc és a lakás szinte minden időmet felemészti.

Nem mondom, hogy a Férjem nem segít, mert a takarításból is és a Manóból is csippent részeket. De most már a gyermekellátásból is nagyobb szeletet engednék át. Etetéseket, altatásokat, pelenkákat. Nekik is jobb lenne, ha többet lehetnének együtt. Csak ehhez ki kell nyitnom a szàmat. Többször megkérni egy-egy feladatra. Türelmesen. Hagyni, hogy Ő is kísérletezzen. És legalább annyi időt hagyni belerázódni a Manó nevelésbe, mint amennyit eltöltött én azzal, hogy "kisajátítsam".

A Férjem sokszor elmondta, hogy ne gondoljak valamit, vagy ne pukkaszkodjak, ne hisztizzek, ne hőbölögjek, hanem mondjam ki, amit szeretnék. És ismételjem meg, ha kell többször is. Hihetetlen, de nekem ez irtózatosan nehéz. Miért nem találja ki, mit akarok? Miért nem veszi észre, hogy miben tud segíteni? Azt hiszem nem túl reálisak ezek az elvárások. Szóval megpróbálok változtatni, és elmondani, mit szeretnék.

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Mi nem stimmel velem?

Sokszor elfog a kétely. Jól csinálom, amit csinálok? Mennyit kéne bírnom? Hol vannak a határaim? Néha úgy érzem több munkát kéne elvégeznem. Néha meg úgy, hogy soha nem végzek a munkámmal, pedig megaszakadok. Ma meg sem tudom számolni, hogy hány órát voltam a konyhában, előre főztem a Manónak és lefagyasztottam. Kíváncsi vagyok megtérül-e. Kb. 5-fél 6 felé fejeztem be az utolsó mosogatást. Persze közben volt etetés, és ebéd, de szünet nem. Manóra közben a Férjem figyelt. Konyha után még jött a fürdő. Nem voltam hajlandó tovább halogatni.. Emlékem sincs róla, hogy mikor sikáltam ki teljesen. Szégyen. Utána porszívózás, fél 8-ra végeztem. Persze megint nem porolgattam, és nem mostam. Remélem a Férjemnek van még tiszta inge. És így is a Férjem mosott fel.

Korábban úgy terveztem, hogy hétköznap kimosok, kitakarítok, előre főzök, és hétvégén meg csak együtt vagyunk hárman. Sétálunk, kirándulunk, kikapcsolódunk. Most meg itt vagyok, komplett háztartási robotnak érzem magam, aki ráadásul selejtes, mert nem képes ellátni a feladatát. Mondjuk a gyerkőcöt a legjobb tudásom szerint gondozom, azt talán jól csinálom. De én, mint autonóm lény eltűntem. Akkora vagyok még mindig mint egy bálna, a lábam rendbetételéhez lassan már fűnyíróra lesz szükség, a szemöldököm katasztrófa. Csak tükörbe ne kelljen nézni. És fotó, az ne készüljön rólam, mert az borzalmas, rosszabb mint a tükör. Szeretnék közös képet a kisbabàmmal, meg hármasban is, de nem akarom, hogy a gyermekem lássa, hogy milyen borzalmasan nézett ki az anyja. Vagy már mindig így marad?

Nincs pihenő, nincs szabad óra. Nem lehet kiszállni egy kicsit, nem lehet leállni. Etetés, pelenkázàs, fejés, főzés, játék, rendrakás, szellőztetés, mosàs, takarítás, mosogatás, fürdetés, orrszívás... Ha pedig megkérdezik: "Veled mi újság?" A válasz mindig: "Semmi. Velem nem történik semmi. Én csak itthon vagyok."

Összegezve egy bálnaméretű, igénytelen, selejtes háztartási robotnak érzem magam.

Most megyek, legalább a hajam megmosom.

Holnap új nap lesz, majd fejlesztek a folyamatokon, és minden jobb lesz. Talán.

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Pokoli este

Már a reggel is nehéz volt. Pedig ma luxusnapot akartam tartani, ami azt jelentette volna, hogy addig alszom, amíg a Manó. Persze kb. 2 órával előbb kelt, azaz amikor eleve szoktam. :) Na, jó, van ilyen. Azért csak elkezdődött a nap. Velős hisztivel megfőztem a babakaját, nekem maradt a virsli, hogy elkerüljük a további hangoskodást. Ebéd után séta barátokkal. Klassz volt, beszélgettünk, még egy limonádéra is beültünk. Manó egész jól viselte, leszámítva hogy egy darabon a kezemben vihettem.. Nem aludt túl sokat, de ez már nem meglepő.

Munka után Apa hazaugrott, majd ment a srácokkal sörözni, beszélgetni. Ráfér. Húzza az igát minden nap. És a legutóbbiról is lemaradt miattam, mert akkor volt az évfordulónk.

Szóval ketten voltunk itthon a Manóval. Kicsivel hét után kezdődött minden. Nyűgös volt. Megetettem. Egész tűrhetően ment. De etetés után kicsivel, elkezdett sírni. Nekem fejnem kellett, magam mellé vettem. Ott is sírt, de énekeltem, szórakoztattam. Alig fejtem valamennyit, de a sírás csak erősödött. Fáradt. Nem kéne, de leteszem aludni fél órára, közben fejek és vacsorázom majd, mert a déli virsli már rég' a múlté. Pffff, dehogy alszik, helyette üvölt. Sír, ha sétáltunk, ha énekelek, ha játszunk, mindenen sír. A pelus üres. Nem úgy tűnik, mintha fájna a hasa. Ok, akkor ma a fürdés kimarad.. Pedig tegnap is kimaradt. Nem jó ez így. El kell engedni. De idegesít, rohadtul idegesít. Éhen halok. A fejést halasztom. Szétpattan a mellem, remélem nem gyullad megint be. Nagyon érzékenyek, kicsit fájnak. Eszek, közben énekelek, dobolok, vigyorgok. Néha figyel, esetenként nevet, de nagyrészt üvölt. Végzek. Dajkálom. Akkoris üvölt. Ez kibírhatatlan. Miért nem tart öt perc szünetet?! Átöltöztetem pizsibe és lefektetem. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. Nem akar öltözni. Ráénekelem a bodyt. Kicsi. Rohadt életbe, hiszen 74-es. Szűk, és hosszra kb. 62-es. Leveszem. Torka szakadtából üvölt. Megbolondulok. Fogja már be a száját!!! Teszek az egészre, rövid ujjú bodyt kap. Végre a pizsi is fent van. Ki kell szívni az orrát. Belebolondulok ebbe a folyamatos üvöltésbe. Kész. Gyorsan átrendezem a pelenkázót, mert reggel az alkoholos üveget próbálta behúzni a kiságyba. Megmelegítem a kaját. Még mindig üvölt. Kajaaaaa. Csönd van. Édes csönd. El sem hiszem. Végre. Csodálatos, bealudt az evés végére. Olyan édes és gyönyörű akkor is, amikor alszik. Szeretem. Imádom a gyerekem.

De mi lesz az én idegeimmel?! Bírni fogom ezt? :(((((((( Nem megy ez nekem.. Nem megy.

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Bébi flört

Tegnap kiszabadultunk itthonról. Egy babás ismerőssel találkoztunk. Persze horror volt az indulás, de túléltük. Mondjuk azt hozzáteszem, hogy MiniManó úgy üvöltött induláskor, hogy úgy éreztem, ha a trolin is ezt csinàlja, akkor haza kell vele jönni.. De lehiggadt.

A program egy kávés beszélgetés és bababoltozás volt. Vettem ültetőfürdetős bigyót, és vagyonba kerülő aventos tárolót, mert előre fogok főzni, elegem van a rengeteg kutyulásból, turmixolásból, pépelésből, áttörésből, méricskélésből naponta... A bababoltnàl volt egy kis játszós, megpihenős rész, ahol mi is etettünk, itattunk, pelenkáztunk, és kipihentük a bkvzós, zebrakeresős perceket.

És itt történt... Ha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem.

Szőke volt és kék szemű, huncut kis mosollyal. Kb 2-3 éves lehetett. Lazán odasétált a csúszdához. Hibátlan tejfogsorát a lányomra villantotta, és bájosan vigyorgott. Az én gyönyörű gyermekem igazi kis miniNőként menten kihúzta magát, csábosan visszamosolygott, és zavarbaejtően bámulta a miniFérfit, aki lecsúszott a csúszdán, majd komótosan visszasétált a lépcsőhöz, és kezdődött minden előröl. Amikor pedig egyszer Kislányom nem ámulta és bámulta, mikor visszaért a lépcsőhöz, csettintett egyet a nyelvével, és MiniManó már ismét vigyázzban ülve csüngött a kissrác minden mosolyán és mozdulatán. Hihetetlen volt. Így telt el kb. 10 perc, majd jött az anyuka, és elsétáltak.

A fél éves kis bébim flörtölt... Tudtam, hogy a "mai fiatalok" már mindent korábban kezdenek, na de ennyireeee??? :)

 

https://www.facebook.com/pages/Anyának-lenni-nehéz/221007888099359?ref=profile

Feedek
Megosztás